Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási felvételi pontszámokat szerda este a fővárosban, ezzel eldőlt, hogy a csaknem 108 ezer jelentkező közül hányan kerülnek be az általános eljárásban egyetemre, főiskolára.

Valamennyi szak ponthatárát ide kattintva érhetik el.

Növelni tudta a felvett hallgatók számát a Kaposvári Egyetem. Az idei általános felvételi eljárásban összesen 802 diák jutott be az intézménybe, amely tavalyhoz képest mintegy 10 százalékos növekedést jelent.

Összesen 2487-en jelentkeztek, közülük 1126-an jelölték meg első helyen a kaposvári intézményt, ez pedig az elmúlt öt év második legjobb eredményének számít.

Összesen 802 hallgató nyert felvételt, közülük a legtöbben 397-en a Pedagógiai Karon, 178-an az Agrár- és Környezettudományi Karon, 134-en a Gazdaságtudományi Karon, 93-an pedig a Rippl-Rónai Művészeti Karon tanulnak majd tovább.

Az idén kiemelten növekedett az érdeklődés a Kaposvári Egyetem agárképzése iránt. Az Agár- és Környezettudományi Karon tavalyhoz képest mintegy 30 százalékkal többen kezdhetik meg tanulmányaikat. Az agár mellett a pedagóguspálya is vonzó a fiatalok számára, rendkívül népszerű a gyógypedagógus képzés, amelyre közel 200-an nyertek felvételt.

Ahogy minden évben, idén is hatalmas volt az érdeklődés a színművészképzés iránt, amelyre több mint 330-an jelentkeztek. A magasnak számító 400 pontos ponthatárt és a háromfordulós rostát végül 15 fiatalnak sikerült teljesítenie.

A legmagasabb ponthatárok ezúttal is a gazdasági képzésekben jelentkeztek. A Gazdaságtudományi Kar nappali tagozatos, államilag finanszírozott pénzügy és számvitel szakára 445 ponttal lehetett bekerülni.

Címkék: ponthatár, felsőoktatás, felvételi, kis szines