Idén harmadszor rendezi meg a Balatoni Hajózási Zrt. Siófok főtámogatásával a Nemzeti Regattát, ahol a résztvevő települések csapatai - számos hírességgel, sportolókkal, művészekkel kiegészülve - egyforma hajókkal és profi kormányosok vezetésével indulnak a vitorlásversenyen. A rendezvény részeként a Sió-csatorna torkolatában sárkányhajós futamokat tartanak. 

Megmérettetések zajlanak majd a gasztronómia terén is. Az ország különböző területeit képviselő falvak és városok csapatai helyi specialitásokat készítenek, amit zsűri értékel és a közönség is megkóstolhat.

A települések standjaikon saját kulturális és gasztronómiai kínálatukkal várják a vendégeket, a színpadon pedig a hagyományőrzőktől a néptáncegyütteseken át a sztárzenekarokig több műfajban szórakoztatják a közönséget a fellépők. Köztük lesz egyebek közt Király Viktor, Vincze Lilla, a Kowalsky meg a Vega. Lesz TNT-koncert és a bordalokat országszerte terjesztő Vivat Bacchus is műsort ad. A gyerekek szórakoztatására játszóházakkal, ügyességi játékokkal és bemutatókkal is készülnek.

A nyár első balatoni fesztiváljáról további információk a www.nemzetiregatta.hu weboldalon olvashatók.

Címkék: nemzeti regatta, siófok, balaton, kis szines