Az I. Lellei Gasztro Farsang sikerén felbuzdulva - ahol az eső és a rossz idő ellenére annyi ember gyűlt össze, hogy alig lehetett beférni a rendezvénysátorba - Balatonlelle ismét összefog.

Kevesen ismerik a lellei Kishegyet, annak ellenére, hogy Lelle pecsétje 1760-ból már az akkoriban is működő helyi borkészítés hagyományaira utal. A Kishegyi Kortyok és Falatok nevű rendezvény a Hegyszépítő Társaság ötlete nyomán, Balatonlelle és Balatonboglár meghatározó éttermeseinek, borászainak, cukrászdáinak összefogásával szerveződik.

A Kishegyen működő éttermek borászatokkal, az ott működő borászatok éttermekkel karöltve, 7 helyszínen különleges menükkel várják vendégeiket egész nap. Ezen kívül vezetett gyalog és kerékpár túrát, kézműves vásárt, népi játékokat, zenét, táncot és sok meglepetést ígérnek a szervezők!

“A Kishegy az életünk! A Hegyszépítő Társaság a kishegyi csárdatulajdonosok, borászok, borkedvelők szerveződése. Akik ebben benne vannak, azoknak a szívügye a Kishegy. Szeretnénk, ha minél többen megismernék, és minél többen ellátogatnának ide nem csak a Kishegyi Kortyok és Falatok rendezvényre, hanem akár az év minden napján.” - mondta el Fárbás Anett, a rendezvény egyik szervezője.

7 étterem, 12 borászat, 3 cukrászda és több kézműves gondoskodik arról, hogy szombaton valóban Balatonlelle történetének legnagyobb fesztiváljára kerüljön sor, ehhez az időjósok 20 fokot és napsütést ígérnek!

Címkék: Kishegy, gasztronómia, szőlő, bor, Balatonlelle, kis szines