2018.05.28 - Hétfő
Emil, Csanád
17ºC / 30ºC
Napos

Somogyban van az ország legjobb szakácsa Szerző: MTI | 2018. Február 09. - Péntek 17:05 | Címkék: Bocuse dor, Verseny, Pohner Ádám, séf, Kistücsök étterem, szakács, kis szines

Pohner Ádám, a balatonszemesi Kistücsök étterem séfhelyettese nyerte a Bocuse d'Or magyar válogatóját, így ő mehet a torinói európai döntőbe.

 A világ egyik legrangosabb szakácsversenye, a Bocuse d'Or európai döntőjébe jutásért hat séf versengett:

Pohner Ádám és segédje (Kistücsök étterem),
Csillag Richárd mellett Elek Richárd (Fausto's Ristorante),
Garai Ádám (Olimpia Étterem),
Haraszti Zsolt (Alabárdos Étterem),
Veres István (Babel Budapest)
és Volenter István (67 Étterem és Bistro).

A konyhai és a kóstoló zsűriben összesen 24 séf foglalt helyet, köztük a két évvel ezelőtti európai döntő győztese, Széll Tamás is, aki - mint az a csütörtöki eredményhirdetésen elhangzott - Torinóban a zsűri elnöke lesz. Az európai döntőre való felkészülés jegyében a magyar megmérettetésen idén az észak-olasz konyha legnépszerűbb hozzávalói kerültek terítékre.

A versenyzőknek két ételt kellett elkészíteniük 5 óra 35 perc alatt. A hústál kötelező alapanyaga volt a borjúszűz, a csülök és a velő, míg a vegetáriánus tányéron a gorgonzola, a rizottó rizs és a fürjtojás. A verseny napján sorsoltak ki egy meglepetés zöldséget és fűszert: a metélőhagymát és a zöldborsót, amelyek szintén kötelező elemek voltak.

MTI Fotó: Balogh Zoltán
MTI Fotó: Balogh Zoltán

A magyar döntő első helyezését és a legjobb konyhai munka díját szintén Pohner Ádám kapta, a Hungexpo különdíját, a legjobb csapatmunkának járó elismerést Volenter István és segédje Friderika Spekova vehette át. A legjobb vegetáriánus tányér díját Veres István és commis-ja, Szabó Dezső nyerte el. A legjobb hústálnak járó díjat szintén Volenter István vehette át. A METRO legjobb commis-nak járó díját Friderika Spekova kapta.

Pohner Ádám az MTI-nek nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy mindent sikerült megcsinálniuk, amit szerettek volna. Hozzátette, hogy egyelőre ünnepelnek, az európai döntőre való felkészülést este kezdik megtervezni. Mint fogalmazott, ha nem is látszott rajta, fontos volt számára, hogy a helyszínen sokan szurkoltak a győzelméért.

MTI Fotó: Balogh Zoltán
MTI Fotó: Balogh Zoltán

Enrico Crippa zsűrielnök, akinek Piazza Duomo nevű étterme három Michelin-csillagot tudhat magáénak, a díjátadón kiemelte: magas színvonalú volt a verseny, a magyar séfek felkészültek voltak, nehezen hozta meg döntését a zsűri. Hozzátette: reméli, hogy az itt érzékelt vendégszeretetet tudják nyújtani majd házigazdaként Torinóban, ahol az európai döntő szervezőiként azt a minőséget szeretnék elérni, amelyet két évvel ezelőtt a magyarországi, valamint a korábbi európai döntők szervezői nyújtottak.

Széll Tamás - 2016-os magyar bajnok, az európai döntő győztese, a 2017-es lyoni világdöntő 4. helyezettje - úgy vélte, hogy a verseny három állomása közül ez a pillanat az egyik legnehezebb, mert ez a felkészülés intim környezetben zajlik, saját étteremben, saját forrásból. Mint mondta, elképesztő alázatot, profi, összetett munkákat láttak a hat versenyzőtől és commis-tól.

MTI Fotó: Balogh Zoltán
MTI Fotó: Balogh Zoltán

A döntő második helyezettje Volenter István lett, a harmadik helyezést Veres István érte el. Az első díjjal 1 millió forintot, a második díjjal 500 ezer forintot, a harmadik díjjal 250 ezer forintot nyertek a versenyzők.

Június 11-12-én Torinóban Pohner Ádám mellett további 19 ország képviselője verseng a Bocuse d'Or Europe 2018-as címért. A lyoni világdöntőn, 2019-ben, az amerikai, az európai és az ázsiai kontinentális döntő legjobbjai, összesen 24 ország séfje vesz majd részt.

Vissza az előző oldalra

Weboldalunk a használat elősegítése és a jobb felhasználói élmény érdekében sütiket, "cookie"-kat használ.
A böngészés folytatásával jóváhagyja a sütik használatát. Bővebb információ

Bezárás