Saját dalával jutott be A Dal 2018 elődöntőjébe a Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Karának elsőéves színművész hallgatója. Dánielfy Gergely Azt mondtad című szerzeményével került a legjobb 30 közé.

A fiatal fiú bízik benne, hogy különleges lírai szerzeménye a szakmai zsűri és a közönség tetszését egyaránt elnyeri. S, így akár Lisszabonban az Eurovíziós Dalfesztiválon is felcsendülhet az Azt mondtad című szerzemény.

Dánielfy Gergely január 27-én a Duna Televízió élő adásában lép majd színpadra.

A fiatal tehetséggel Kaszás Anikó és Baka József András készített interjút.

Címkék: tehetségkutató, a dal, Dánielfy Gergely, kis szines