A Balatoni Hajózási Zrt. az ünnepek alatt több módon is kifejezik a társadalmi felelősségvállalás iránti elkötelezettségüket - tájékoztatta szerkesztőségünket a BAHART sajtóosztálya. A dolgozók, illetve a Mikuláshajóra érkező utasok körében adománygyűjtési akciót hirdetett a cég. Az így összegyűlt ajándékokat december 2-án a Siófoki Mikulás Hajó indulása előtt személyesen adta át a BAHART a Mikulásgyár képviselőinek, akik eljuttatják azokat a rászorulóknak.

A BAHART idei adománya a Mikulásgyár számára
A BAHART idei adománya a Mikulásgyár számára

Éskovács Péter a Mikulásgyár sajtófőnöke az adományok szombati átvételekor elmondta, minden évben közel 200.000 embernek segít a Mikulásgyár a decemberi időszakban összegyűlt adományokból, elsősorban tartós élelmiszer, tisztálkodási szerek és játékok kerülnek a szervezethez.

Emellett az idén második alkalommal, immáron két kikötőből, Siófokról és Balatonfüredről is indított a hajózási társaság gyerekeknek szóló Mikulás Hajókat. A Szent Miklós hajó fedélzetén helyet kapó attrakció során a Mikulás minden résztvevő gyermeket ajándékkal jutalmazott egész évi jócselekedeteikért - árulta el Dónucz László a Társaság értékesítési és forgalmi igazgatója.

Mikuláshajó a Szent Miklós fedélzetén
Mikuláshajó a Szent Miklós fedélzetén

December 6-án pedig a Szántódrév és Tihanyrév között egész évben üzemelő kompokon is kis Mikulás ajándékkal köszönti a BAHART az autósokat.

Címkék: mikuláshajó, BAHART, hajózás, adomány, ajándék, ünnep, Balaton, kis szines