Egymás után dőlnek a fenyőfák Csurgó és környékén. Miután megjelölik, láncfűrésszel vágják is ki a tűlevelűeket. Nem csak a fenyőknek, de a kitermelésnek is kedvez az enyhe idő. A Fenyőfarm Kft. telephelyén lassan három hete halmokban állnak a fák. Naponta legalább kétezret vágnak ki.

A fenyőfák fele a hazai piacra, a többi pedig külföldre kerül. Olaszországba a földlabdás normand fenyőket szállítják, míg a németek a vágott luc-és ezüstfenyőt kedvelik.

null

Idén viszont úgy tűnik mintegy 20 százalékkal többe kerülhetnek.

- A lucfenyő ára a tavalyihoz képest emelkedni fog. Nem gondolom, hogy lesz hiány, de az is előfordulhat, hogy a jó minőségű lucfenyőt érdemes lesz időben megvenni, mert nem biztos, hogy az utolsó napokra marad szép - tette hozzá Szabó István, a Fenyő Farm Kft. társtulajdonosa.

A fenyőkitermelések a tervek szerint legkésőbb december 10-éig befejeződnek Csurgó és környékén.

A szakemberek azt tanácsolják, ha megvesszük a fát, akkor azonnal ne vigyük be a meleg lakásba, mert korábban lehullatja levelét ha nagy hőhatás éri.

Címkék: normand, luc, csurgó, fenyő, kis szines