Egy útszakaszt pedig két- és fél évtized után újra megnyitottak a forgalom előtt és parkolóhelyeket is kialakítottak ott.

Nézzék meg videónkat az átadásról!

- A 171 milliárd forintos Németh István Program egyik fontos eleme az útfelújítási program, 2017-ben Kaposváron 2,5 milliárd forint értékben újultak meg és épültek járdák, utak és parkolók. A két legjelentősebb felújítás a Németh István fasorban és a Bajcsy-Zsilinszky utcában zajlott, előbbire három év alatt 1 milliárd forintot költött a város, az utolsó üteme az idén készült el. Utóbbi pedig több mint 400 millió forintos beruházás volt. Ennek a legfontosabb eleme az, hogy ismét teljes hosszában, a kórház melletti szakaszon is használhatják majd a kaposváriak - mondta az átadón Szita Károly.

A mostani útfelújítást követően megindult a kórház déli tömbjének bontása, amit majd az építés követ, a munkálatok során pedig egy új utca is létre fog jönni a Bajcsy és a Fő utca között. A déli tömb helyén informatikai központ, a kápolna helyén bábszínház lesz, de épülni fog 196 új parkolóhely és egy okospark is – jegyezte meg a polgármester.

Hozzátette: az utcának nem csupán forgalmi szempontból, de szimbolikusan is jelentős szerepe van, hiszen Németh István polgármestersége alatt (1895-1911) ez volt az első utca, amit megépítettek. A Meggyes-telek megvásárlásával lehetővé vált a város fejlesztése északi irányban. Számos mára ikonikus épület épült ekkor. Ilyen a törvényszék, a Nemzeti Kaszinó, a Táncsics Mihály Gimnázium, a Nemzeti Bank vagy éppen a nagyposta épülete.

A Németh István fasor felújítása során megtörtént az útburkolat cseréje, megújult a járda és a kerékpárút, a kórház északi bejáratánál épült egy új gyalogátkelőhely, 200 darab új parkolót alakítottak ki, megújult a közműhálózat és megtörtént a parkosítás is.

A Bajcsy-Zsilinszky utcában megújult az útburkolat és a járda is, 7 helyszínen alakítottak ki gyalogátkelőhelyeket, 54 új parkolót építettek és a közműveket is felújították. Ezen felül a Zárda utcától a posta épületéig az elöregedett akácok helyére csaknem 70 liliomfát ültettek a szakemberek.

Címkék: Bajcsy-Zsilinszky utca, Németh István fasor, útfelújítás, Kaposvár, kis szines