Országosan tizedszer, Kaposváron az Evangélikus Gyülekezet szervezésében hatodszor került megrendezésre a „72 óra kompromisszum nélkül” című országos önkéntes program, melyet minden évben, október egyik hétvégéjére hirdet meg az Ökumenikus Ifjúsági Alapítvány.

Ezen a hétvégén fiatalok és családok kisebb-nagyobb csoportja három napon, azaz 72 órán keresztül teljesít közhasznú feladatokat. A feladatok és lehetőségek között szerepelhet intézmények, játszóterek felújítása, erdőtakarítás, szociális segítségnyújtás, kulturális műsorok szervezése és egyéb tevékenységek.



A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!

Illés Boglárka, az Emberi Erőforrások Minisztériumának ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára a program csütörtöki budapesti nyitó rendezvényén arról beszélt, hogy az önkéntesség érzékenyebbé teszi az embereket, közösséget épít, megtanít az egymás iránti tiszteletre, és rámutat arra, hogy nem vagyunk egyedül ezen a világon.

Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke kiemelte, nem kell attól félni, hogy ha valaki megosztja az idejét és az energiáját másokkal, akkor kiürül és elfogy. Ezt a gondolatot közvetíti a rendezvény idei mottója is, amely így szól: „Több vagy, ha adsz.”

Kaposváron az evangélikus gyülekezet tagjai, kiegészülve a város önkéntes lakóival az elmúlt években megtisztították már a Deseda-tó környezetét a szeméttől, lefestették az evangélikus templom előtti kerítést, szedtek szemetet a templom körüli utcákon, idén pedig az evangélikus templomot és környezetét tisztították meg.

Jó pár család és sok fiatal gyülekezett éppen ezért szombat délelőtt az evangélikus templom előtt. Voltak az evangélikus önkénteseken kívül segítők a katolikus iskolából és a város több intézményéből, valamint egyetemisták is csatlakoztak a felhíváshoz.

Címkék: 72 óra kompromisszum nélkül, program, kaposvár, kis szines