A szalagátvágást követően elindultak az első túrázók a ma délelőtt átadott új zselici kerékpárúton. A profi bringások tetszését rögtön elnyerte a 60 millió forintból, a Földművelésügyi Minisztérium támogatásával elkészült szakasz.

- Nekünk az a lényeg, hogy nyugodt körülmények között tudjunk sportolni, a lehető legrövidebb úton kijöjjünk a városból ide. A SEFAG segített bennünket azzal, hogy ezt a rövid szakaszt is leaszfaltozták és a jövőben terveznek még több utat megvalósítani, úgyhogy ez egy nagyon pozitív dolog számunkra - tette hozzá Berkes Gábor, a Seven Hills egyesülettől.

Jakó
Jakó Gergely, a SEFAG Zrt. vezérigazgató-helyettese és Huszti Gábor a Somogy Megyei Közgyűlés alelnöke az ünnepélyes szalagátvágáson.

A 3,6 kilométeres út a sportolók és a túrázók mellett a helybéliek érdekeit is szolgálja.

- A Szenna felől érkező, Hotel Kardosfát érintő, 67-es útra csatlakozó erdészeti utat köti össze, a bőszénfai szarvasfarmtól induló Lipótfára erdészeti úttal. Ezzel természetesen egy olyan hálózat jött létre, amely színesebbé teszi a turisztikai lehetőségeket időjárás biztosan és a helyben lakóknak rövidebb mozgásteret biztosít itt a Zselicben - mondta Ihárosi Péter, a SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. szóvivője.

Az út a Zselici Csillagparkot is átszeli, amitől még több idelátogató vendéget várnak a létesítmény vezetői.

Ilyen lett a Zselici Csillagparkot átszelő bringaút

- Ennek az útnak a megnyitása kíváló alkalom arra, hogy biciklis turistákat hozzunk ki az erdőbe és ne csak a csillagvizsgáló környékén nézzenek körül, hanem az egész Zselicet, vagy annak egy nagyobb területét bejárhassák - válaszolta dr. Mosoni László, a Zselici Csillagpark vezetője.

A somogyi erdőgazdaság az elmúlt hét évben, a mostani beruházással együtt több mint 2 milliárd forintot költött ökoturisztikai fejlesztésekre.

Címkék: keérkpárút, zselici csillagpark, átadó, kis szines