Paprikáskrumpliba szelték a hozzávalókat a diákok a kaposvári kereskedelmi szakképző tanulókonyháján, míg a tanműhely étkező részében a terítés fortélyaival ismerkedhettek meg Bárczi Gusztáv Módszertani Központ tanulói.

A mai főzéssel egybekötött szakmai napon a kereskedelmi szakiskola és a Bárczi Gusztáv Módszertani Központ fogyatékkal élő tanulói közelebbről is megismerkedhettek egymással az Adj egy ötöst! program keretén belül.

null

- A program célja, hogy a felnövekvő generáció találkozzon a fogyatékossággal élő emberekkel, lehetőleg természetes körülmények között. Ez nem egy hagyományos érzékenyítés, ez egy közös élmény ,ami összekapcsolja a diákokat a fogyatékossággal élőkkel - mondta Fejes-Martinez Kriszta, az Adj egy ötöst! Program koordinátora.

A Kereskedelmi Szakiskola egyik végzős osztálya Kiskukták néven jelentkezett a programban. A csoportvezetőjük szerint az ilyen és ehhez hasonló kezdeményezések sokban segítik a gyerekek empátia készségének kialakulását.

- Fontos, hogy kicsit rálássanak arra, hogy mit jelent az hogy látássérült, hallássérült, mozgássérült valaki vagy éppen autista, megértsék azt a gyerekek, hogy hogyan lehet segíteni ezeknek az embereknek. Ezt is meg kell tanulni és ennek a programnak a keretében lehetőség nyílik arra, hogy a közös munka során ezt el tudják sajátítani a gyerekek - tette hozzá Pálinkás Margit, a KSZC Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnázium és Szakközépiskola pedagógusa.

null

A programban részt vevő tanulók azt mondták: jó érzés volt közösen dolgozni, ezzel pedig segíteni a fogyatékkal élő társaikon.

- Örülök hogy létrejött ez a program. Jó más gyerekekkel együtt dolgozni, akik más körülmények között élnek és tanulnak és szerintem ez egy nagyon hasznos számunkra - mesélte stábunknak Bán Kristóf.

Országosan összesen 50 iskolában folynak ehhez hasonló szakmai programok a napokban.

Címkék: adj egy ötöst, fogyatékkal élők, főzés, kaposvár, kis szines