Csizmát és sisakot húztak a hagyományőrzők ma Marcaliban, öltözékük azonban eltért. A XI. Tűzoltó Hagyományőrző Kocsifecskendő verseny indulói elődeikhez hasonlóan védőruha híján ingben és hímzett nadrágban vágtak neki a "tűzoltásnak". A hivatásos és önkéntes tűzoltók versenyét Wéber Antal tűzoltó dandártábornok, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója nyitotta meg.

Összhang hiányában már a pálya első részében értékes másodperceket vesztettek a csapatok, hiszen a mocsárjárásban egymásra voltak utalva a versenyzők. A kúszófolyosóba a legfürgébbek már úgy vetődtek be, hogy a kezükben lévő vödörből a víz megkönnyítse a következő tűzoltó „átcsúszását”. A csapatoknak ezt követően az erejükre volt szükség a traktorgumi gurításához, majd a tájékozódó képességüket tették próbára a füsttel teli sátorban. A végső próbatételnél pedig a kocsifecskendő is munkába állt, ám a víz magasba juttatásához és a vödör megtöltéséhez egy kis taktikára is szükség volt, a gyors „tűzoltás” ezúttal nem a megfelelő lépésnek bizonyult.


Fotók: Bázelné Mihályka Szabina tű. fhdgy.Fotók: Bázelné Mihályka Szabina tű. fhdgy.Fotók: Bázelné Mihályka Szabina tű. fhdgy.Fotók: Bázelné Mihályka Szabina tű. fhdgy.Fotók: Bázelné Mihályka Szabina tű. fhdgy.Fotók: Bázelné Mihályka Szabina tű. fhdgy.Fotók: Bázelné Mihályka Szabina tű. fhdgy.Fotók: Bázelné Mihályka Szabina tű. fhdgy.Fotók: Bázelné Mihályka Szabina tű. fhdgy.Fotók: Bázelné Mihályka Szabina tű. fhdgy.Fotók: Bázelné Mihályka Szabina tű. fhdgy.Fotók: Bázelné Mihályka Szabina tű. fhdgy.Fotók: Bázelné Mihályka Szabina tű. fhdgy.Fotók: Bázelné Mihályka Szabina tű. fhdgy.Fotók: Bázelné Mihályka Szabina tű. fhdgy.Fotók: Bázelné Mihályka Szabina tű. fhdgy.Fotók: Bázelné Mihályka Szabina tű. fhdgy.Fotók: Bázelné Mihályka Szabina tű. fhdgy.Fotók: Bázelné Mihályka Szabina tű. fhdgy.Fotók: Bázelné Mihályka Szabina tű. fhdgy.Fotók: Bázelné Mihályka Szabina tű. fhdgy.Fotók: Bázelné Mihályka Szabina tű. fhdgy.Fotók: Bázelné Mihályka Szabina tű. fhdgy.Fotók: Bázelné Mihályka Szabina tű. fhdgy.Fotók: Bázelné Mihályka Szabina tű. fhdgy.Fotók: Bázelné Mihályka Szabina tű. fhdgy.Fotók: Bázelné Mihályka Szabina tű. fhdgy.Fotók: Bázelné Mihályka Szabina tű. fhdgy.Fotók: Bázelné Mihályka Szabina tű. fhdgy.Fotók: Bázelné Mihályka Szabina tű. fhdgy.Fotók: Bázelné Mihályka Szabina tű. fhdgy.Fotók: Bázelné Mihályka Szabina tű. fhdgy.
Fotók: Bázelné Mihályka Szabina tű. fhdgy.
A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!

Végül a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Marcali Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság, valamint a Somogyi Tűzoltó Hagyományőrző Egyesület idei megmérettetésének egyetlen vegyes csapata, a Balatonszentgyörgy ÖTE is kiérdemelte a legjobbnak járó díjat, míg a férfiak komoly versengésében a másodpercek töredéke döntött:

1. Kaposvár HTP
2. Balatonkeresztúr ÖTE
3. Böhönye ÖTE
4. Vése ÖTE
5. Barcs HTP
6. Fonyód ÖTE
7. Marcali HTP

Címkék: hagyományőrző, Marcali, tűzoltó, verseny, kis szines