A termalfurdo.hu a Magyar Fürdőszövetség szakmai támogatásával idén is három kategóriában keresi az ország legnépszerűbb fürdőit.

A három kategória kialakítására - Az Év Fürdője, Az Év Feltörekvő Fürdője, A Helyiek Kedvenc Fürdője - azért volt szükség, mert a magyarországi fürdők rendkívül sokszínűek.

A világszinten is egyedülálló termálvízkincsünkre hozzávetőleg 200 fürdő épült, a néhány medencés, időszakosan nyitva tartó fürdőktől a nemzetközi hírű, több tucat medencével rendelkező komplexumokig.

Somogy megyéből idén 10 fürdő áll rajtkőre. Tavaly a megyében a legtöbb szavazatot az Igali Gyógyfürdő szerezte, amelyet a Virágfürdő Kaposvár és a siófoki Galerius Élményfürdő és Wellness Központ követett. A megye fürdőire ide kattintva lehet szavazni.

Az eddigi évek minden kategóriában szoros versenyt hoztak. A versenyt szervező termalfurdo.hu a tavalyi több mint 150  000 szavazó után arra számít, hogy idén hozzávetőleg 200  000 szavazó adja majd le a voksát kedvenc fürdőjére.

2017. augusztus 31-ig lehet szavazni, a voksolók között wellnesshétvégéket és egyéb értékes nyereményeket sorsolnak ki.

A verseny szabályainak értelmében az előző év győztesei nem indulnak, így idén nem lehet szavazni a Miskolctapolca Barlangfürdőre, amely Az Év Fürdője kategóriát nyerte meg, a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdőre, amely Az Év Feltörekvő Fürdője kategóriában győzött, és az Orfű Aquaparkra, amely A Helyiek Kedvenc Fürdője kategóriában szerezte meg az első helyet.

Az elmúlt évekhez hasonlóan a Magyar Fürdőszövetség is Az Év Fürdője verseny mögé állt. A szövetség szívesen támogat minden olyan elképzelést, amely a magyar fürdőkultúra és a fürdőzés népszerűsítésére irányul, és felhívja a figyelmet a fürdőzés fizikai és mentális egészségünkre gyakorolt pozitív hatásaira, arra, hogy a gyógyvizek regenerációra és betegségmegelőzésre is kiválóan alkalmasak.

Címkék: fürdő, virágfürdő, verseny, kis szines, kaposvár