8 települést érintve, 45 kilométer hosszan készül el a Zselici Kerékpárút. Szennából indul, érinti Patcát, Szilvásszentmártont, Kardosfát, Bőszénfát, Simonfát, Zselicszentpált, majd Zselickislakon ér véget.

A falvak több éve tervezgetik ezt a kerékpárutat. A polgármesterek azt mondták: mivel ipar nincs náluk, így a turizmusra tudnak csak alapozni.

A tervezett útvonal.
A tervezett útvonal.

- Minden településen lesz egy kerékpáros pihenő, hogy azok a turisták, akik kerékpárral érkeznek, bemenjenek a településekre, ott megpihenjenek és a ott költsenek. Ott ki lesznek szolgálva, szervizeljük a biciklijüket, étellel, itallal kínáljuk őket, több helyen van szálláshely is, tehát ott meg is szállhatnak. Mi ettől egy jelentős bevételt várunk - mondta Bene Sándor, Zselickislak polgármestere.

A megyei TOP programból a Kaposvár környéki települések csaknem 4 milliárd forintban részesülnek. A pályázatok első ütemében 2 és fél milliárd sorsáról döntöttek. Ennek csaknem feléből építik meg a Zselici Kerékpárutat.

- A kerékpárút egy olyan csodálatos zselici térségen vezet keresztül, ami nem túlzás azt állítani, hogy a világ egyik legszebb helye. Azt szeretnénk, hogy ne csak mi tudjunk arról, hogy ez a világ legszebb helye, hanem tárjuk fel különféle módon, nyissuk meg különböző módszerekkel az ide érkezők számára - válaszolta Gelencsér Attila, országgyűlési képviselő.

A 45 kilométer hosszúságban lesznek új építésű, felújított és kijelölt kerékpárutak is. A pályázat a balatoni fejlesztésekkel versengve nyerte el a támogatást. A településvezetők azt mondták, a kivitelezés legkésőbb jövő tavasszal kezdődhet meg.

Címkék: bicikliút, zselic, építkezés, somogy megye, kis szines