Kaposvár ismert ingatlanközvetítője születésnapját ünnepli,amelyhez méltó helyszínt és vidám hangulatot választott a tavaly szeptemberben elkezdődött nagy sikerű, stand-up rendezvénysorozat következő állomásával.

Immár másodszor kerül sor 2017. 02. 14-én, Valentin napon egy újabb humoros előadásra, amit ezúttal már nem az Agórában, hanem a nagy érdeklődésre való tekintettel a Kaposvári Sportcsarnokban rendeznek meg.

Most is három ismert sztárfellépő szórakoztatja a nagyérdemű közönséget, akik másfél órán keresztül, három önálló részben gondoskodnak az önfeledt nevetésről. A rendezvény visszatérő vendége és házigazdája Trabarna a belsőégésű motorok hangjának utánzója, aki azonban már többször bebizonyította, hogy emellett mi mindenből tud viccet csinálni.

A következő fellépő Rekop György szintén tagja volt a Dumaszínháznak, ezen kívül ő is rendszeres szereplője a Showder Klub című televíziós műsornak, valamint a Comedy Central stand-up sorozatának.

A végére hagytuk az est nagyágyúját, Badár Sándort. A kedvelt színészt és humoristát az ország a Fábry-Showból és sajátos humorú filmjein keresztül ismerte meg. A három különböző stílusú humorista garancia arra, hogy mindenki leszüretelheti a neki tetsző poénokat.

Mivel humort nem csak egyszer szüretelhetünk egy évben, a Humorszüret előadásaira az év folyamán többször lehet számítani.

Jegyek kaphatók a Tourinform Jegyirodában és az XL-Fittleszben.

Ára 2500 Ft/db.

Infó: 06/309320845


Az előadásra mi is kisorsolunk 6 db páros belépőt. A nyereményjátékban való részvételhez mindössze egy helyes megfejtést kell küldeni a jatek.kapospont(kukac)gmail.com címre névvel, címmel, telefonszámmal együtt.

6. kérdés: Milyen hangokat utánoz Trabarna?

Megfejtés: autó

Nyertes: Szűcs Lajos


5. kérdés: Mivel foglalkozott Badár Sándor?

Megfejtés: Vasutas volt

Nyertes: Diszterhöft Zoltán


4.kérdés: Kik a szereplők a Humorszüret 2 rendezvényen,02.14-én?

Megfejtés: Trabarna, Rekop György, Badár Sándor

Nyertes: Takács Balázs


3. kérdés: Hány szereplője lesz a Humorszüret 2 rendezvénynek, 02.14-én?

Megfejtés: Három

Nyertes: Volák Katalin


2. kérdés: Hányadik Humorszüret előadás lesz 02.14-én?

Megfejtés: 2.

Nyertes: Bárány Petra


1.kérdés: Hol rendezik meg a Humorszüret 2-t?

Megfejtés: Sportcsarnok

Nyertes: Forró Krisztina

Címkék: gdn ingatlan, humorszüret, kis szines