"Nem állunk le, szeretnénk, ha Kaposvár még zöldebb, környezetbarátabb, minél energiahatékonyabb város lenne, és ezért mindent meg is fogunk tenni" - mondta a Virágos Magyarországért Díjátadó ünnepségén Szita Károly polgármester. A célunk az, hogy minél zöldebb város legyünk, értve az alatt az utcák, terek küllemét és értve azt is, hogy szeretnénk minél innovatívabb, minél inkább környezetbarát technológiákat alkalmazni, mert mi itt, Kaposváron ezt a jövőt választottuk, ezt a jövőt érezzük a magunkénak – jegyezte meg Szita Károly, aki hozzátette, nagy hangsúlyt fordítanak arra, hogy a város minél energiafüggetlenebb legyen, ezt pedig megújuló energiaforrások felhasználásával szeretnének megvalósítani.

null

A Virágos Magyarországért mozgalom idei fődíját Kaposvár nyerte a városok, míg Tihany a falvak kategóriájában, így eldőlt, hogy ez a két település képviseli hazánkat az Európai Virágos Városok és Falvak Versenyén. Kaposvár ezen a rangos megmérettetésen – miután 2003-ban is a legvirágosabb magyar városnak választották – 2004-ben egyszer már elnyerte az arany fokozatot.

null

A somogyi megyeszékhely mindig jól szerepelt a haza sorozatban is, 2015-ben „Arany Rózsa” Régiós díjat, 2013-ban a Magyar Turizmus Zrt, 2010-ben az „Ország főutcája, míg 2011-ben pedig Miniszterelnöki különdíjban részesült, de ezeken felül még számos kisebb elismerést is kapott.

Címkék: virágos, 2016, város, kaposvár, kis szines