Kedden megérkezett Nagykanizsáról, szerda hajnalban pedig a helyére is került az a T-34-es tank, amelyet az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából állítanak ki a Zsolnay-kút helyén.

Fontos kiemelni, hogy egy már önmagában nem működő, hatástalanított, csupán dísznek használható tank érkezett a városba.

A tank kiállításával a szervezők szeretnék, ha mindenki átérezné, milyen elszántság és bátorság kellett ahhoz, hogy '56-ban fiataljaink szembeszálljanak a magyar történelem egyik legkegyetlenebb, legképmutatóbb, az emberi méltóságot fondorlatos, kíméletlen módon sárba tipró diktatúrájával.

null

A tervek szerint az érdeklődők számára rendhagyó történelemórákat is tartanak majd a helyszínen.

A T–34 szovjet közepes harckocsi, melyet elsősorban a második világháború idején, 1941 és 1945 között vetettek be. A precíziósan kidolgozott német harckocsikkal szemben viszonylagos egyszerű legyárthatósága és kezelhetősége, valamint a nagy számbeli fölény voltak fő előnyei.

Emellett volt néhány előnyös műszaki tulajdonsága is. A második világháború egyik legsikeresebb harckocsitípusának mondható.

Általános tulajdonságok

- Személyzet: 4 fő

- Hosszúság: 6,75 m

- Szélesség: 3,00 m

- Magasság: 2,45 m

- Tömeg: 30 tonna

Címkék: zsolnay kút, t-34, tank, október 23., kaposvár, kis szines