A tábor lakóinak többsége a kecskeméti Nyíri úti Speciális Iskola alsó tagozatos tanulói közül került ki. A gyerekek a Szolnok melletti településen a tanyasi világ nyugalmas, oltalmazó burkában tölthettek három napot a Kökényes Tanyán. A gyerekek különféle animációs programokban vehettek részt: kézműves szakkör, sportfoglalkozások és a lovaglás is része volt a választéknak. A tábor modern-tanyasi körülményeket kínált, istálló, jurta, faházak és a haszonállatok tették teljessé az izgalmas lehetőségeket.

null

A programokat és foglalkozásokat az Edutus Főiskola turizmus karának hallgatói, animáció tárgyat is tanuló, önkéntes diákjai és az intézmény egyik oktatója alakították ki. A diákok olyan tevékenységeket szerettek volna nyújtani a gyerekeknek, amelyek hosszabb ideig lekötik őket és nyugodt lelkülettel foglalják el magukat.

A főiskola idén a turizmus világnapján (szeptember 27.) a fogyatékkal élőkkel foglalkozik kiemelten, a Turizmust mindenkinek gondolat szellemében. Ennek felbuzdulásnak az eredménye ez a tábor, ahol a turizmus és a fogyatékosság kéz a kézben járva működik. Gondos Borbála, az Edutus Főiskola oktatója és a turizmus tanszék tanszékvezető-helyettese és Szűcs Viktória a Főiskola turizmust hallgató tanulója, valamint a tábor egyik vezetője közösen bonyolítják le a tábor napi programsorozatát.

null

A két hölgynek köszönhetően kerül sor szeptemberben az Alumni találkozóra is, ahol hasonló problémákkal élő gyerekek néptánc koreográfiával és kézműves ajándékkal készülnek a vendégeknek, öregdiákoknak. További távlati célokat is pedzegettek az Edutus képviselői, többek között tervezés alatt áll egy egynapos Budapesti idegenvezetés értelmileg akadályozott gyermekek számára, amelynek fejleményéről remélhetőleg hamarosan hallhatunk.

null

Az Edutus Főiskola egyik fő eszménye, hogy az érettségi előtt álló, végzős, vagy a felsőoktatási tanulmányait megkezdő súlyos mozgásszervi fogyatékkal élőket, a siketeket és a vakokat sikeres pályaválasztásra készítsék fel, illetve a felsőoktatásba és a munkaerőpiacba való integrációjukat minél nagyobb számban megvalósítsák; mindez a kezdeményezés a Pályáraállító megnevezésre hallgat.

null

Nem mehetünk el amellett, hogy az augusztus 15—től 17-ig tartó tábor nem valósulhatott volna meg a Duna Aszfalt Kft. támogatása nélkül. A Tiszakécskei útépítő vállalattól azonban nem ez volt az első kalapemelést érdemlő cselekedet, ugyanis a Duna Aszfalt Kft. az elmúlt három évben több mint 100 millió forintot költött egészségügyi támogatásra. 2013-ban lézerkéses tüdődaganatot műtő készüléket kapott az Országos Onkológiai Intézet, 2014-ben pedig a Bács-Kiskun Megyei Kórházban, a III. emeleti gyermekosztályon „Mesekórházat” hoztak létre a beteg gyerekek számára.

null

A 2015-ös év se telt másként, ugyanis februárban egy laparoszkópos tálcával bővült a Sebészeti osztály, júniusban pedig a Csecsemő és Gyermekgyógyászati osztály jutott szívultrahangos készülékhez a Bács-Kiskun Megyei Kórházban a Duna Aszfalt segítségének köszönhetően. Az idei év se maradt el adományozásban: áprilisban a Bács-Kiskun Megyei Kórház Neurológiai és Stroke osztálya kapott egy 10 millió forint értékű ultrahang-diagnosztikai eszközt, amely lehetőséget teremt a stroke korai felismerésében.

A Duna Aszfalt Kft. idén csatlakozott a BSCDH-hoz (Üzleti tanács a fenntartható fejlődéért szervezethez), ezzel is kiállva amellett, hogy a vállalat eltökélten támogatja az esélyegyenlőség elvének érvényesülését, elismerve, hogy minden embernek joga van ahhoz, hogy tisztelettel és méltósággal bánjanak vele, hogy egyenlő méltóságú személyként élhessen. A Duna Aszfalt azt az elvet vallja, hogy a foglalkoztatás során semmilyen korú, nemű, nemzetiségű, családi vagy egészségi állapotú munkavállaló sem értékesebb a társadalom számára a másiknál. Társadalmunk minden tagjának érdeke a szolidaritás erősítése.

A táborhoz csatlakoztak a Kowalsky meg a Vega zenekar tagjai is, akik szívesen adták hozzájárulásukat Mosoly című daluk felhasználásához. A számhoz készülő klipben a tábor mozzanatait, történéseit szeretnék bemutatni, és azt, hogy ezek a gyerekek teljes értékű tagjai a társadalomnak.

A tábor célja, amellett természetesen, hogy a gyerekeknek örömet szerezzen, az is, hogy lehetőséget ad a szakembereknek és a hallgatóknak egy speciális szegmens megismerésére, segítséget jelent specifikus tartalmak, olyan aktivitások kidolgozásához, amivel ezeket a hátrányos helyzetű gyerekeket is le lehet kötni, be lehet vonni. Az integrációs célt szolgáló programok kidolgozása is szerepel a törekvések között. Ezt illetően olyan programok kidolgozására van szükség, amelyek megkönnyítik az animációs programokon való részvételt szülői jelenlét nélkül is, ezzel lehetőséget adva egyfajta önállósodásra.

null

A kecskeméti iskola (Egységes Gyógypedagógiai és Módszertani Intézet) olyan sérült gyerekeket választott ki, akiknek speciális odafigyelésre van szükségük és nehezen válnak el szüleiktől. E kis táborlakók azon szerencsések közé tartoznak, akiknek lehetőségük nyílt néhány napra kiszakadni a családi felügyelet alól, ezzel is fejlesztve önállóságukat.

Bár a tábor még csak az első idényét tudhatja magáénak, már a távlati célok is ki vannak tűzve, és az Edutus Főiskola a kecskeméti Nyíri úti Speciális Iskola közreműködésével jövőre is szeretné elindítani táborát, hogy egy állandó, tradíciókat felmutató nyári táborrá válhasson, minél több gyerek kapjon lehetőséget, és elindulhasson az integráció útján.

A kecskeméti iskola Mosolygó Szemekért Alapítványa (számlaszám: 52000056-13500067) köszönettel várja az adományokat, melyek lehetőséget teremthetnek egy új, befogadóbb társadalom létrejöttére, amelynek minden egyes tagja egyenértékű, a fogyatékkal élők éppúgy, mint a társadalom ép tagjai.

Címkék: Szászberek Alsó, edutus, tábor, kis szines