"Egy olyan város, amely szinte elpusztult a történelemben, ma itt van a XXI. század Európájában, itt van, él, lélegzik és virágzik, itt van általunk és családjaink által" - tette hozzá Kaposvár polgármestere, majd hangsúlyozta: e páratlan örökség miatt különös és nagy a felelőssége a ma élő generációknak, hogy megőrizzék a rájuk bízottat, és a kölcsönbe kapott jelent méltó módon, de gyarapítva adják majd vissza az utánuk következőknek.

Nézze meg mi történt augusztus 20-án a Kossuth téren!

"Kaposvárt mi, maiak olyan városnak álmodtuk meg, amely méltó őseinkhez és az ő cselekedeteikhez, és amit megálmodtunk, azt valóra is váltjuk" - mondta Szita Károly, aki köszönetet mondott a kaposváriaknak az elmúlt negyed század erőfeszítéseiért.

Kaposvár polgármestere a migránshelyzet kapcsán felhívta a figyelmet arra, hogy 25 évvel szabadságunk kivívása után most új veszélyek fenyegetik hazánkat, értékeinket, békénket és biztonságunkat.

"Ellen kell állni a kísértésnek, hogy kiszolgáltassuk magunkat és gyermekeinket olyan érdekeknek, amelyek nem bennünket szolgálnak, amelyek idegenek tőlünk, amelyek bajt hozhatnak ránk. Szent István soknyelvű nemzete mi vagyunk, akik máig itt élünk a Kárpát-medencében, mi, akik a zsidó-keresztény európai kultúrát megőriztük és védelmeztük. Mi együtt vagyunk azok, akiknek kötelességük ellenállni a fenyegető kísértésnek" - figyelmeztetett a város vezetője.

Kaposvár polgármestere a közelgő népszavazásra utalva azt mondta: idő van a cselekvésre, és a hangos, messzire hallatszó szóra is. Meg kell üzennünk európai honfitársainknak, hogy hallgassanak ránk, hallgassanak a jó szóra, hallgassanak hitükre és a tanításokra!

"Hiszek abban, hogy együtt úrrá leszünk a legnagyobb nehézségeken is. Hiszek abban, hogy békés nyugalmat teremtünk mindannyiunknak. Ebben kérem a kaposváriak közös cselekvését, támogatását, ehhez ajánlom az ezredévnyi magyarság tapasztalatait, s ehhez kérem a Jóisten segítségét" - zárta beszédét Szita Károly polgármester.

Címkék: államalapítás, ünnepi beszéd, augusztus 20., szita károly, kis szines