A Dél-Dunántúli Közlekedési Központ Zrt.-nél stresszkezelési és elsősegély-nyújtási tanfolyamot szerveztek.

Dr. Sárdy György, a társaság oktatási irodavezetője elmondta, a Somogy megyei Kormányhivatal finanszírozásával, a MIOK a Hátrányos Helyzetű Emberekért Alapítvány közreműködésével a társaságnál valósul meg az országban elsőként a mintaprojekt. A Somogy Megyei Szolgáltatási Központ 371 munkatársa – autóbusz-vezetők, forgalmisták, ellenőrök – 30 óra időtartamban sajátítják el az újraélesztés és elsősegélynyújtás technikáját, az életveszélyes kórképek felismerését, a mentők megérkezéséig való teendőket, valamint stressz kezelési módokat. A tréninget mentők, pszichológiában jártas szakemberek tartják, akiknek segítségével elsajátítják a részvevők a legfontosabb tudnivalókat.

A tanfolyammal a Dél-Dunántúli Közlekedési Központ Zrt. nem titkolt célja, hogy utasaik biztonságát javítsák, a szolgáltatási színvonal humán részét erősítsék, a kiszolgálás színvonalát növeljék. A projektet érdeklődéssel figyeli több közlekedési társaság is.

Az oktatás egyik résztvevője Orsós János jó tapasztalatokról számolt be: "Nagyon sok hasznos ismeretet kaptam, melyet a mindennapok során, a munkámban is tudok alkalmazni. Nyolc éve vagyok autóbusz-vezető, a leggyakrabban a Siófok-Kötcse-Ádánd útvonalon járok. Az utasok többségével napi kapcsolatban vagyok, jó a hangulat az autóbuszon, ritkán fordul csak elő probléma. A legtöbbször azonban egy mosollyal azt is meg lehet oldani. Amikor azonban ez kevés, jó, ha tudjuk, mit kell tennünk, milyen lehetőségeink vannak. Ezt tanították meg a stresszoldó és a kommunikációs tréningen. Nagyon hasznos volt az elsősegélynyújtó tanfolyam is, ahol felfrissítettük az évekkel ezelőtti tudásunkat."

Címkék: konfliktus, tréning, autóbusz, utas, sofőr, kis szines