A hír és a fotó felkerült a webre és a facebookra, így értesült a gazdája arról, hogy megkerült a napok óta égen-földön keresett autókulcsa.

Attól tartottam, hogy valaki illetéktelen megtalálja, elviszi a kocsimat, és rajta volt a garázskapunyitó is, szóval gondolhatja, tűvé tettem érte mindent, eszembe se jutott volna, hogy a szemétbe került. Nagyon örülök, hogy meglett, hálás vagyok értemesélte immár megkönnyebbülten a kaposvári hölgy.

Mint kiderült, a hétvégén véletlenül összefoghatta valamivel a kulcscsomót, így eshetett az a kék kukába. Hétfőn szállították be a Kaposvári Komplex Hulladékkezelő Központba, ott bukkantak rá a dolgozók. Rögtön jelezték a vezetőségnek, akik feltették az internetre néhány sorban a tényt és a fotót. Ma jelentkezett egy hölgy.

Egyszerű volt az azonosítás, a kulcstartó ugyanis nem látszott a fotón, a hölgy pedig le tudta írni a színét, a formáját, az anyagát, és hogy mit ábrázol, ráadásul az autójával érkezett, és a forgalmiját is bemutattaismertette a történteket Szilágyi Ádám, a Kaposvári Hulladékgazdálkodási Kft. ügyvezetője.

null

A szerencséje az volt, hogy a szelektív hulladékok közé került a kulcs, azokat ugyanis manuálisan szortírozza 15 munkatársunk, egyikük vette észre a válogatószalagon. Ha a fekete kukába került volna, akkor semmi esély nem lett volna a megtalálására, ugyanis a vegyes kommunális hulladék feldolgozása 90%-ban automatizált. Akár viccesen meg is kérhetnénk a lakosságot, ha már véletlenül kidobnak valami értéket, akkor a szelektívbe, a kék kukába tegyék.

A hulladékkezelő központba naponta mintegy 150 tonna települési hulladékot szállítanak, ebből 20 tonna a szelektív. Ez utóbbi külön történő gyűjtését múlt év decembere óta végzi a Dél-Dunántúli Hulladékkezelő Nonprofit Kft. A telepen eddig még nem bukkantak hasonló értéktárgyra, azt viszont Szilágyi Ádám kiemelte, hogy köszönik a lakosság magas szintű szerepvállalást a szelektív hulladékok gyűjtésében.

Mint mondta, aránylag nagy mennyiségben, jó minőségben és viszonylag tisztán teszik bele a kék kukákba a kaposváriak és környékbeliek a műanyag-, papír- és fémhulladékot. Ezzel nagyban hozzájárulnak a települések és a környezet tisztaságához.

A telepen folyó munkálatokat egyébként bárki megtekintheti pénteki napokon, egyetlen feltétele egy előzetes regisztráció az info(kukac)khg.hu címen.

Címkék: Kaposvári Komplex Hulladékkezelő Központ, slusszkulcs, audi, szemét, kis szines