Az ország egyik legjobb koncertzenekara, egyesek szerint a szórakoztatás ’szergejbubkái’, vagyis a Papp Szabi vezette Supernem idén tavasszal újra nyakába veszi az országot és Kilengés névvel turnéra indul. Február közepétől május közepéig összesen 14 városban számíthatunk tehát a nyugalom komoly megzavarására remekül alkalmas Supernem bulikra a Run Over Dogs és a Junkie Jack Flash felvezetésében.

" Kevés szórakoztatóbb dolgot tudok elképzelni a szórakoztatásnál. Én nemcsak az időt, de magamat is a színpadon töltöm. – ad rövid Ars poeticát Papp Szabi a zenekar frontembere. Mivel nagyon bírom, amikor kileng az „ahogy a csövön kifér-generátor”, idén tavasszal Kilengés turné fedőnév alatt szántjuk föl az országot és hála a Cseh Tamás Programnak két olyan zenekart is magunkkal rántunk, akik szintén nem tréfálnak, ha r’n’rollról van szó.

null

A Supernem az elmúlt években a hazai „élőzenés, klubos, fesztiválos” porond egyik igazi sztárja lett. Papp Szabi és zenekara kipróbált, de több éves színpadi múlt után is teljes lendületből zenélő együttes, mely fülbemászó, popos dallamokból, klasszikus, karcos rockból, punkos vadulásból és modern gitárzenéből kotyvasztja immár jellegzetesnek nevezhető stílusát. Tudományos fantasztikus pop című egyszerre szellemes, slágeres és dinamikus lemezükkel nagyot ugrottak, Túl a frekvencián című 2014-es lemezükkel pedig megerősítették pozíciójukat a hazai élmezőnyben, s izgalmas, új dalokkal pakolták meg eddig is szupererős koncertprogramjukat.

A Supernem számos dala rádiós sláger lett, sőt volt olyan szerzeményük, amit még kereskedelmi tévés tehetségkutatóban is hallhattunk. Budapesten és vidéken egyaránt zsúfolt házak előtt koncerteznek, s a fesztiválokon is nagy sikereket aratnak.

A turnéállomások:

  • február 13. Kecskemét // Technika Háza (TEKA) // vendég: Run Over Dogs
  • február 19. Sopron // Hangár Music Garden // vendég: Run Over Dogs
  • február 20. Zalaegerszeg // Atlantis // vendég: Run Over Dogs
  • február 26. Pécs // Pécsi Est Café // vendég: Run Over Dogs
  • február 27. Kapovár // Hang-Ár // vendég: Run Over Dogs
  • március 4. Szeged // JATE Klub // vendég: Junkie Jack Flash
  • március 11. Miskolc // Helynekem // vendég: Junkie Jack Flash
  • március 12. Nyíregyháza // Club Hollywood // vendég: Junkie Jack Flash
  • március 18. Budapest // Barba Negra Music Club // vendég: Junkie Jack Flash
  • március 26. Szekszárd // Szekszárdi Est Café // vendég: Junkie Jack Flash
  • április 1. Esztergom // Sportalsó // vendég: Baron Mantis
  • április 2. Debrecen // Roncsbár // vendég: Junkie Jack Flash
  • április 15. Tatabánya // Roxxy Music // vendég: Junkie Jack Flash

Játék!

Aki pedig elnézne a banda kaposvári koncertjére, az küldje el az info(kukac)kapos.hu-ra névvel, címmel, telefonszámmal együtt az alábbi kérdés helyes megfejtését.

Hol zárul a Supernem tavaszi turnéja?

Nyertesek: Varga Máté, Somogysárd; Papp Kinga, Kaposmérő

Címkék: supernem, turné, játék, Kaposvár, kis szines