"Nyugaton minden kisvárosnak van jégpályája, így a kaposváriaknak is jár a korcsolyázási lehetőség. Ezért építettük meg évekkel ezelőtt a jégcsarnokot" - így kezdte Szita Károly Kaposvár polgármestere hétfői sajtótájékoztatóját.

Hozzátette: elsősorban a jövő generációk, a legkisebb kaposváriak egészségéért építettük meg a jégcsarnokot, csakúgy mint a fürdő tanmedencéjét. Az országban egyedülálló módon a kisiskolások után már az óvodások is ingyen tanulhatnak meg korcsolyázni és úszni Kaposváron.

Hetente 1300 óvodás, általános és középiskolás sportol itt tanórai keretek között.  

Az országban egyedülálló mintaprogram keretén belül az úszás mellett 500, 5-7 év közötti óvodás ingyen tanulhat meg 15 hónapon keresztül korcsolyázni. Az úszás mellé tavaly jött be a korcsolyaoktatás is az óvodások tanrendjébe.

"Mindaddig folytatjuk a programot, amíg minden kaposvári óvodás és iskolás meg nem tanul úszni és korcsolyázni" - jelentette ki Szita Károly.

A Kaposvári Jégcsarnokban az oktatás hétfőn kezdődött, a közönségkorcsolya pedig csütörtöktől indul a létesítményben.

"A jegyárak idén sem emelkednek, ahogyan az elmúlt években sem drágultak. Sőt, Kaposvár kártyával 20 százalék kedvezmény is jár" - mondta a szezonnyitó sajtótájékoztatón Pór Tamás, a jégcsarnok ügyvezető igazgatója.

Címkék: oktat, iskolás, óvodás, Kpaosvár, korcsolya, ingyen, gyermek, úszás, kis szines