A HID Alapítvány programsorozatában komplex módon kezeli az áldozattá válás megelőzését és az áldozatok mentálhigiénés segítését, ismételt áldozattá válásuk megelőzését.

A bűncselekmények megoszlását tekintve elmondható, hogy a legtöbb bűncselekmény típusszáma csökkent, a kábítószerrel való visszaélés, a rablások, és testi sértések száma azonban az elmúlt öt évben jelentősen emelkedett.

A 2003 óta működő Humán Info Dél-Dunántúli Régió Alapítvány (HID Alapítvány) elsősorban a dél-dunántúli régióban tevékenykedik az egészségmegőrzés és egészségfejlesztés területén. Az alapítvány 2015-ben „Ne legyél áldozat” szlogennel, komplex programot indított az áldozattá válás megelőzésére és az áldozatok mentálhigiénés segítésére Kaposváron és Pécsett. Kiemelt célcsoportnak tekintik az áldozatokkal kapcsolatba kerülő, különböző szakterületeken dolgozó szakembereket, valamint a fiatalokat, s a közvetlen környezetükben élőket.

null

A projekt előkészítéséhez az alapítvány közvélemény-kutatást végzett. A kutatás során vizsgálták a kaposvári lakosság biztonságérzetét, a tapasztalt bűncselekmények jellegét, valamint az áldozattá válás és az intézményi háttér megítélését. A válaszadók biztonságérzete összességében közepesnél kedvezőbb, azonban a kutatásban résztvevők 37%-a volt már szemtanúja közterületen, 19% pedig a lakóhelyen, lakáson belüli elkövetett bűncselekménynek.

Az összes megkérdezett 28,14%-a szerint a párkapcsolati erőszak esetén az áldozat is felelőssé tehető, a fiatalok esetében ez az arány 45%, ami kiemelkedően magas. Ennek oka valószínűleg saját tapasztalatokban is kereshető. Ezen a téren jelentős szemléletformálásra van szükség, amelynek kiemelt célcsoportja kell, hogy legyen a fiatal, 18 év alatti korosztály.

Egy bűncselekmény elszenvedése hosszú távon rontja az egyén biztonságérzetét, ezért kiemelten fontos az áldozattá válás prevenciója, illetve a bűncselekményt elszenvedő áldozat szakszerű, egyénre szabott segítése. Az intézményi segítség mellett kiemelten fontos a pszichológiai támogatás, ezért a civil és nem civil szervezetek ilyen jellegű fejlesztése, a szakszerű „lelki ellátás” rendkívül fontos. Az eseménysorozat nemcsak az áldozatokra, hanem környezetükre és a velük kapcsolatba kerülő szakmai szervezetekre is reflektál. A konstrukció célja a térségben felmerülő konfliktusok erőszakmentes megoldási módszereinek terjesztése által a biztonságérzet növelése, az áldozattá válás megelőzése.

További információk, kapcsolat és programok:

Honlap: http://kosskinalunk.hu/

Facebook: https://www.facebook.com/hid.alapitvany

null

Címkék: HID, áldozattá válás, megelőzés, kis szines