A meghirdetett pályázat a korábbi évek rendkívül sikeres pályázatait folytatva egyrészt a köznevelésben részt vevő (6-18 éves), a fenntartható fejlődés és az energiahatékonyság iránt elkötelezett, a meghatározott témában elmélyedni, és önmagukat kreatívan kifejezni képes tanulóktól várja a munkákat. Emellett a vállalat a 2012-ben bemutatott, óvodásoknak szóló, ’EnergiaKuckó’ programjának használóit, illetve az energiatudatosságot építő, energiahatékonysági témára nyitott óvodákat is szeretné megszólítani a pályázatban, ezért a 3-6 éves korosztálynak is pályázatot hirdet.

Az E.ON négy témában és korcsoportban várja az érdeklődők munkáit:

- A „Mit jelent számodra az energia? ” a 3-6 éves, óvodás korosztály tagjai számára kínál alkotási lehetőséget. A feladat az, hogy a pályázó óvodás csoportok bármilyen technikával rajzolják, fessék le vagy ábrázolják azt, mit jelent nekik az energia, mi mindenből nyerhetünk energiát. Ebben a kategóriában csoportmunkákat várnak.

- Az „Alkoss az energiatakarékosság jegyében!” téma a 6-9 éves, alsó tagozatos kisiskolásokat szólítja meg. E pályázat alkotásainak azt kell megmutatniuk bármilyen ábrázolási technikával (rajzlap, karton, egyéb papíranyag, valamint ceruza, szén, zsírkréta, filctoll, vízfesték, tempera, kollázs, ragasztás, stb.),  hogy hogyan lehet energiát spórolni otthon és/vagy az iskolában. Ebben a kategóriában egyéni pályaműveket várnak.

- „Írj energiamesét!” címmel a felső tagozatos (5-8. évfolyam) korosztályt meseírásra buzdítják: azt kérik, írjanak mesét bármilyen témában, ami valahogyan az energiához kapcsolódik. A kis alkotók fantáziájára bízzák, hogy jó vagy rossz vége lesz-e a kalandnak. A mesék minimum fél, maximum két oldalasak (A/4-es lapon) lehetnek.

- „Spórolj az energiával, spórolj az energiaszámládon!” témában a 9-12. évfolyamos középiskolásoktól, szakiskolásoktól várnak olyan fotókat, esetleg szelfie-ket, vagy kisfilmeket, melyek azt mutatják be, amint éppen energiát spórolnak/tudatosan használják az energiát a pályázók. A filmek minimum 3, maximum 7 percesek lehetnek. Bármilyen kézi kamerával vagy mobiltelefonnal felvett kisfilm nevezhető. A fotó is készülhet bármilyen digitális készülékkel, mobiltelefonnal. 

Az E.ON a pályázatokat 2014. október 31-ig várja.

A pályázatokat az E.ON szakértői, valamint neves művészek bírálják el. Minden korosztályban hirdetnek első, második és harmadik helyezettet. A legjobb pályázatok készítőit az energiavállalat értékes ajándékokkal jutalmazza.

A pályázatra természetesen azok is jelentkezhetnek, akik még nem ismerik, vagy nem alkalmazzák az EnergiaKaland vagy az EnergiaKuckó oktatási programokat. A pályázatokról bővebb információ az EnergiaKaland honlapján, a www.energiakaland.hu oldalon olvasható.

Címkék: energiakaland, eon, 2014, pályázat, kis szines