Ezeket a célokat szolgálja a napokban befejeződő „Komplex kerékpáros és kulturális kínálat fejlesztése Kaposváron és a Zselicben” elnevezésű projekt, melynek keretében 500 millió forint összértékben végeztek fejlesztéseket a turisztika három különböző, ugyanakkor egymást szervesen kiegészítő területén.

A 100 %-ban európai uniós támogatású program legnagyobb értékű – mintegy 300 millió forintos – eleme a zselici kerékpárút fejlesztése volt. Összesen 80 kilométer hosszú, egybefüggő kerékpárút hálózatot alakítottak ki, ezáltal egy, a Zselicséget szinte teljes egészében behálózó kerékpárútvonal alakult ki.

73 kilométer hosszan, útfelületek javításával és forgalomtechnikai kijelölésekkel már meglévő utakat tettek kerékpárbaráttá, 7 kilométer hosszan pedig új, épített, kerékpárút készült, a Deseda tó körül. A teljes szakaszon 11 új kerékpáros pihenőt is kialakítottak, biztosítva a kényelmet is a kerékpározás szerelmeseinek.

A Zselicet bemutató 80 kilométeres szakasz kialakítása amiatt is igen nagy jelentőségű, mert összekapcsolja a projektbe bevont másik két látványosságot - Rippl-Rónai Villát és a Szentjakabi Bencés Apátság és Romkertet - valamint a környező Zselici települések turisztikailag vonzó pontjait is.

A 100 %-ban európai uniós támogatású program másik eleme a Kaposvári Nyári Esték programsorozatnak hagyományosan otthont adó Kaposvári Szentjakabi Bencés Apátság szolgáltatásbővítése volt, mintegy 80 millió forintos ráfordítással. A projekt keretében kicserélték a színpadot, mely új, flexibilis elemekkel is nagyobbítható a nézőtér irányába. Sor került a nézőtér cseréjére is: a korábbit ácsolt padok alkották, amelyek egyáltalán nem feleltek meg a nézők igényeinek: billegtek, kényelmetlenek voltak. Az új nézőtér a helyszínen oldható kötésekkel rögzített, köztéri padokból építették ki, 180 fő befogadására alkalmas. A tökéletes szórakoztatás érdekében modern hangtechnikát, színpadi fénytechnikát, és audiovizuális eszközöket is beszereztek. Végül, de nem utolsó sorban a projekt keretében megvalósultak a szükséges akadálymentesítési munkálatok is, így a nézőtér akadálymentesen elérhető, és egy öltözőt is akadálymentesítettek, mellékhelyiséggel.

Egy korábbi, 2012-es turisztikai beruházás keretében már megújult Rippl-Rónai József Róma villája: homlokzatát felújították, megszépült a villa hatalmas parkja ezernyi színes virággal, valamint új, akadálymentes, részben föld alá süllyesztett látogatóközpont épült fogadótérrel. Ekkor készült el részben az Andrássy ebédlő is. Ennek a 2012-es projektnek továbbfejlesztése valósult meg a jelenlegi beruházással, a „Rippl-Rónai Emlékmúzeum kínálatbővítése” részprojekt keretében. A kaposvári Rippl-Rónai Múzeum megőrizte a festőóriás iparművészeti munkájának terveit, így az eredetivel tökéletesen megegyező módon elkészülhetett a festett üveg mennyezet és ablak, továbbá az ebédlőben elhelyezett Andrássy tányérok és a „Vörös ruhás nő” című falikárpit rekonstrukciója. A kivitelezésben résztvevő szakemberek olyan magas színvonalú munkát végeztek, hogy az ebédlő 2013-ban elnyerte „Az év kiállítása” díjat.

A félmilliárdos turisztikai nagyprojektben aa zselici kerékpárútat 300 millióból, a Szentjakabi Bencés Apátság szolgáltatásait 80 millióból, a Rippl-Rónai villa látogatóközpontjának modernizálását pedig 120 millióból valósították meg,

Címkék: zselic, bicikli, kerékpár, kis szines