Kedd (19.): még minden a szokásos nyitvatartási rend szerint alakul. A bevásárlóközpontok üzletei este 8-kor és 9-kor zárnak. Az egyébként akár éjjel-nappal is nyitvatartó hipermarketek viszont már este 10, legkésöbb 11 órakor bezárnak.

Szerda (20.): szinte kizárólag a benzinkutak, édesség- és vendégboltok, a kiemelt idegenforgalmi helyek üzletei, a vendéglátóhelyek, a szórakozó helyek, és a non-stop üzletek lehetnek nyitva. Ezen kívül még kinyithatnak a bevásárlóközpontok vendéglátó- és szórakozóhelyei is. A a plázák üzletei, a hipermarketek, a posták és a szolgáltatók viszont zárva tartanak.

Csütörtök (21.): a nyitvatartás már ismét a megszokott rendben folytatódik. A hipermarketek reggel 6-7-kor nyitnak, a plázák boltjai pedig 10 órától várják a vásárlókat.

A MÁV-Start tájékoztatása szerint a vonatok kedden a munkanapi, szerdán az ünnepnapi menetrend szerint járnak, a tűzijáték után mentesítő vonatok indulnak Budapestről Szobra, Szolnokra, Szegedre, Győrbe és Fonyódra, illetve Debrecenből Mátészalkára és Nyírbátorba.

Az autóbusszal közlekedők se az eddig megszokottak alapján induljanak el a váróba, ugyanis a járatok a vasárnapi menetrend szerint közlekednek.

Címkék: nyitvatartás, vasút, vonat, kis szines