A horgász épp a csalijára akadt halat húzta ki a tóból, amikor észrevette, hogy a halra "rárabolt" egy nagyméretű teknős. Aligátorteknősnek hitte, de mint utóbb kiderült: az 50-55 centiméter hosszú, 10-15 kilogrammos állat egy másik fajtához, a keselyűteknősökhöz tartozik. Szabadon még sehol sem találtak Magyarországon ilyen teknőst – közölte a Fehérkereszt Állatvédő Liga helyszínen tartózkodó kurátora az MTI-vel.

Ismertetése szerint a Floridában honos, az aligátorteknősnél "százszor" veszélyesebb keselyűteknős akár 20-25 évig is élhet, a kifejlett példányok súlya elérheti a 80-100 kilogrammot, páncélja átmérője az egy métert. Igen agresszív, éles fogaival akár egy emberi lábfejet is képes leharapni, ezért óvakodni kell tőle - tette hozzá.

Keselyűteknős, amelyet a veresegyházi tóból fogtak ki 2014. július 6-án. MTI Fotó: Szilágyi István
Keselyűteknős, amelyet a veresegyházi tóból fogtak ki 2014. július 6-án. MTI Fotó: Szilágyi István

A szakemberek eddig úgy tudták, hogy borsos ára miatt keselyűteknőst senki sem tart az ország egyetlen terráriumában sem, ezek szerint tévedtek – jegyezte meg Szilágyi István.

Az ismeretlenek által valószínűleg kidobott, vasárnap kifogott példányt a kurátor csippel látta el, majd a veresegyházi medveotthon elkülönített helyére viszi, "egy fedél alá" a korábban talált aligátorteknősökkel. A kurátor közlése szerint mostanában egyre többen hívják újabb és újabb aligátorteknősök felbukkanása miatt. "Félő, hogy a szintén igen veszélyes fajnak kezd "szezonja" lenni nálunk. Remélhetőleg a keselyűteknős felbukkanása egyedi eset" – fogalmazott Szilágyi István.

Magyarországon a szabadban még sehol sem találtak keselyűteknőst, amely az aligátorteknősnél nagyobbra növő, annál az emberre sokkal veszélyesebb. MTI Fotó: Szilágyi István
Magyarországon a szabadban még sehol sem találtak keselyűteknőst, amely az aligátorteknősnél nagyobbra növő, annál az emberre sokkal veszélyesebb. MTI Fotó: Szilágyi István

Aligátorteknőst először tavaly nyáron, majd idén április 24-én fogott be a kurátor Both Zoltán veszélyesállat-befogóval közösen, a szintén Pest megyei Biatorbágyon. Mindkét páncélost többszöri beetetés után sikerült kihúzni egy patakból.

Az áprilisban talált 8-10 kilogrammos példánnyal hosszasan küzdöttek, miközben a teknős ráharapott Both Zoltán lábára, a befogó orvosi ellátására szorult – közölte korábban Szilágyi István.

 

 

Címkék: keselyű, kifog, teknős, kis szines