Érdekes képsorozatra hívta fel figyelmünket az egyik olvasónk. Az első fotó ami szembe jött velünk, még nem volt annyira különös, mindössze lengén öltözött nő látszott rajta amint az egyik kaposvári szökőkútnál pózol. Biztos a nagy meleg miatt - gondolhattuk volna. Azonban gyanús volt a kép aljára biggyesztett felirat, ami az egyik legnagyobb szexpartner kereső weboldal nevét tartalmazta. Nem volt hát mit tenni, tovább kattintgattuk a képeket. Sejtésünk ekkor beigazolódott. A fotókon látható hölgy örömlányként keresi meg a napi betevőt, és a volt füredi II. Laktanya területénél található szökőkútnál készült képeket amolyan vendégcsalogatóként használja. Kábé másfél perc kutakodás után megtaláltuk a fent említett 28 éves hölgy hirdetési felületét, itt már végérvényesen bebizonyosodott feltevésünk.

Olvasónk a fotók láttán eléggé felháborodott: - elképesztő, hogy ilyen fotók készülhetnek fényes nappal, a város egyik forgalmas pontján, akkor, amikor akár gyermekek is láthatták az egészet. -

Ez így pedig kimerítheti a közszeméremsértés fogalmát. A szabálysértési törvény (2012:II) 192. § (1) bekezdése ugyanis így rendelkezik: "aki a közterületen, vagy nyilvános helyen, vagy közforgalmú közlekedési eszközön a közerkölcsbe ütköző magatartást tanúsít, szabálysértést követ el (közerkölcs megsértése)."

Az ügyben megkerestek a Somogy Megyei Rendőrfőkapitányságot is, akik azt mondták, tudnak az esetről, de bővebb tájékoztatást csak hétfőn áll módjukban közölni.

Címkék: szökőkút, prosti, kis szines, kaposvár