Támogatóink jóvoltából az alábbi nyereményekre lehet számítani. Kezdjük a harapnivalókkal.

Az aktuális kérdésért most már jó sokat kell lefelé görgetni :)

Néhány finom és sokszeletes torta a Slendy Pékség jóvoltából:

Torták a Slendy Pékség jóvoltából

Négy rúd klasszikus téliszalámi a Kométa felajánlásában:

Négy darab háromezer forint értékű utalvány, amit a Szicília Étterem mellett a Centrál Kávézóban, sőt a Sun City Szoláriumban is be lehet váltani.

 Négy darab négyezer forint értékű az Ingesházba szóló vásárlási utalvány:

Négy darab családi belépő a Katica Tanyára, két gyermek és két felnőtt részére:

Minden nyertesünk a Fitness Aréna walkenergie napi jegyét is magáénak tudhatja:

Ennyi. Ja, és vannak játékaink Facebook oldalunkon is, amit korra és nemre való tekintet nélkül, továbbra is lehet lájkolni. 

Fontos, hogy a megfejtések mindig névvel, címmel és telefonszámmal ellátva landoljanak ebben a postafiókban: jatek.kapospont(kukac)gmail.com.

A tortákat kizárólag ma lehet átvenni a Kapos Televízió recepciójánál jelentkezve, úgyhogy csak azok játszanak, akik még ma el is viszik az édességet! Ellenkező esetben mi fogjuk behabzsolni azt, ami itt marad.

1. kör:
No, és akkor az első kérdés egy finom tortáért. Nem, nem lesz nehéz:

Hány éves a KaposPont? 10 éves

Nyertes: Csima János, Kaposvár

2. kör: Továbbra is az édességért lehet játszani.

Hová szegezi tekintetét a KaposPont webkamerája? a kaposvári Kossuth térre

Nyertes: Gosztola Andrea, Hetes

3. kör: Torta ...

Milyen édesség meghonosítása fűződik a közelmúltban elhunyt nagynevű cukrászmester, Lestyán Ferenc nevéhez?
kakasos nyalóka

Nyertes: Jéga Szabó Renáta, Kaposvár

4. kör: Itt az utsó torta.

Mi a Slendy Pékség mottója? Frissen a péklapátról!

Nyertes: Bank Zsuzsanna, Kaposvár

5. kör: Élményért lehet játszani. Egy családi belépő a nyeremény. Feltéve, ha megmondják:

Hol van a Katica Tanya? Patca

Nyertes: Cserván Emília, Kaposvár

6. kör: Kérdés az Inges Ház utalványáért:

Melyik Kaposvár környéki vízen akasztották Magyarország eddigi legnagyobb harcsáját? a Töröcskei tavon

Nyertes: László Róbert, Kaposvár

7. kör: "Szicíliai" nyereményért:

Melyik csapattal játszik délután hat órakor a KKK? A meccset természetesen közvetítjük!

Nyertes: Fábos Henriett, Kaposvár

8. kör: A Kométa jóvoltából:

Mi a címe a Kapos Televízió új közéleti műsorának?
Hatszemközt

Nyertes: Ratasics Zsuzsanna, Kaposvár

9. kör: Újabb élménybelépő a Patcára:

Milyen virágok pompáznak ezerszámra a Rippl-Rónai villa kertjében? nárciszok

Nyertes: Flach Marianna, Kaposvár

10. kör: Nyereményünk, a kérdés tükrében, azt hisszük értelemszerű ...

Melyik utcában van az Inges Ház? a Teleki utcában

Nyertes: Czelleng Szilvia, Kaposvár

11. kör: Szicília - Centrál - Sun City:

Ki a KaposPont időjósa? Szalinay Tibor

Nyertes: Kiss Gergő, Csurgó

12. kör: Ezt a nyereményt a szó szoros értelmében fel lehet majd szalámizni ...

Milyen néven indul a cég csapata a böllérversenyeken?

Nyertes: Szűcs Andrea, Kaposvár

13. kör: Irány a Zselic!

Melyik Móricz Zsigmond regény színpadi adaptációjájoz keres gyermekszereplőket a kaposvári teátrum?

Nyertes: Balogh Melinda, Kaposvár

14. kör: Inges Ház vásárlási utalvány

Hány négyzetméteren terül el a Kaposvári Egyetemen nemrégiben átadott PET Centrum? 

Nyertes: Czucz Béla, Kaposvár

15. kör: 3000 forintos utalvány, amely a Szicília Pizzériában, a Central Kávézóban, vagy a Sun Cityben érvényesíthető

Melyik olasz szármzású híresség képe köszön vissza a Szicília Étterem weboldaláról? 

Nyertes: Lászlóné Nagy Szilvia, Kiskorpád

16. kör: Kométa téliszalámi

A tervek szerint mikorra készül el a látógatóközpont a Desedán

Nyertes: Miskolczi Veronika, Kaposfő

17. kör: Katica Tanya családi belépő

Terem-e a medvehagyma a Zselicben? 

Nyertes: Zóka Endre, Szenna

18. kör: Inges Ház

Van új focimagazinunk is, azt hogy hívjuk?

Nyertes: Eszei Richárd, Kaposvár

19. kör: Szicília - Centrál - Sun city

Mikor indul idén a Balatoni szezon

Nyertes: Frank Richárd, Kaposvár

20. kör: Kométa téliszalámi

Mi volt a foglalkozása, hivatása a Bereczk Program névadójának?

Nyertes: Rózsás Eszter, Kaposvár

Címkék: sorsol, játék, nyeremény, kis szines