Három Együtt-PM aktivista vasárnap délelőtt felmászott az államfői rezidencia erkélyére, ahová paksi népszavazást követelő transzparenseket tettek ki. Kiszedték foglalatukból az oromzaton elhelyezett nemzetiszínű és uniós lobogókat, és hangszórón azt mondták: azokat "zálogba" veszik., amíg Áder János köztársasági elnök nem kezdeményez népszavazást Paks ügyében.

A létrát, amelyen felmásztak, több társuk tartotta, a Honvéd Palotaőrség tagjai, amikor meglátták, hogy mit tesznek, megpróbálták megakadályozni őket, de addigra hárman már feljutottak. Ezt követően kimentek hozzájuk az erkélyre és többször felszólították őket, hogy fejezzék be akciójukat.

Sziklaomlás miatt forgalomkorlátozást rendeltek el Visegrád és Pilisszentlászló között. A tizenkét kilométeres útszakaszra ugyanis a hegyoldalról nagyméretű sziklatömbök zuhantak.

Stíluskönyvet kapnak a kúriai bírák, hogy az ítéletek közérthetőbbé váljanak. A kúriai határozatok szerkesztéséhez útmutatóul szolgáló kötet megpróbálja magyarabbá, érthetőbbé, egyértelműbbé tenni a szaknyelvet, és a többszörös zárójelek ellen is hadba vonul.

forrás: MTI

Címkék: sziklaomás, felmász, köztársasági, Paks, kúria, bíró, kis szines