Homok eső

A Brit-szigetek felett örvénylő ciklon hatalmas áramlási rendszerében, Afrika felől érkezik hozzánk a levegő. Ennek köszönhetjük a rendkívül enyhe időt.

A déli áramlás, különösen szombaton, és ma vasárnap a legerősebb felettünk. Olyan nagy az áramlási rendszer, illetve ennek az erőssége, hogy a ciklon szaharai homokot szippant fel magával, és továbbít északabbra, a Kárpát-medencébe is. Felettünk a  légkörben már van homok. A késő délutáni, esti óráktól érkező eső, valószínűleg kimossa majd a légkörből a homokot, így aztán jó eséllyel, a talajon előforduló tereptárgyakon, viszontláthatjuk majd a szaharai sivatagból származó homokszemcséket.

1..jpg

1. ÁBRA: A Brit ciklon erős áramlási rendszere látható. A levegő Afrikából érkezik fölénk.

2.jpg


2. ÁBRA: A műholdképen látható a délről közeledő felhőzóna, illetve a légkörben vándorló homok is.

A meleghullám tetőpontja vasárnap várható. Többfelé mérhetünk majd 15-16 fok körüli hőmérsékleteket, de néhol, főleg a megye déli területein, illetve ott, ahol kisüt a nap, akár 17-18 fok sem elképzelhetetlen. A délkeleti, déli szél megerősödik. Délelőtt még előfordulhat kevés napsütés, majd a délutáni órától egy csapadékzóna érkezik délnyugat felől, egyre többfelé várható eső, zápor. Hétfő hajnalig, helyenként jelentős csapadék is előfordulhat. Hétfőn felszakadozik a felhőzet, kisüthet a nap, majd  később ismét erősen megnövekszik a felhőzet, szórványosan lehet majd kisebb eső, zápor. A hőmérsékletek továbbra is igen magasan alakulnak, a kora délutáni órákban többfelé mérhetünk majd 10-15 fok közötti hőmérsékleteket. Keddre újabb csapadék érkezik, szerdától pedig lehűlés kezdődik.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:



Vasárnap: Időnként erősen megnövekszik a felhőzet, és főként a délutáni óráktól egyre többfelé várható eső, zápor. A délelőtt folyamán még kevés napsütés is előfordulhat. A délutáni órák hőmérséklete 12-16 fok között alakul, de néhol nem kizárt a 17-18 fok sem. Késő estére 8-12 fokig hűl a levegő.



Hétfő: Változóan, időnként erősen felhős idő várható, eleinte több-kevesebb napsütéssel. Szórványosan fordulhat majd elő kisebb eső, gyenge zápor.
A reggeli órák hőmérséklete 4-7 fok között valószínű. A délutáni órákra 10-15 fokig melegszik a levegő.



Kedd: Erősen felhős, borult idő várható, többfelé esővel, záporral. Az északnyugati szél megerősödik. A reggeli órák legalacsonyabb hőmérséklete 3-6 fok között alakul. A délutáni órákra 6-10 fokig melegszik a levegő.



Távolabbi kilátások: A jövő hét közepétől jelentős lehűlés valószínű. A hét végére már télies hőmérsékletek valószínűek. Az időnként megnövekvő felhőzetből havas eső, hózápor kialakulhat majd.

balkan_2014011800_pcp_45.jpg


Magyarázat az ábra alá: Az esti órákra, a megye nagy részére már  kiterjed a csapadék. A csapadék előrejelzési térképen, a kék, lila színek jelzik a csapadékzónát. Eső, zápor, valamint kis eséllyel, gyenge zivatar is előfordulhat.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: szalinay, előrejelzés, kapospont, tél, időjárás, kis szines