A Siófoki Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya még tavaly májusban indított eljárást csoportosan elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt három siófoki és egy balatonszabadi lakos ellen.

Amint arról a KaposPonton is tudósítottunk: egy tavaszi délelőtt a Siófoki Buszpályaudvarnál az utcán többen is összeverekedtek.



A kiérkező egyenruhások azt tapasztalták, hogy egy négy főből-, valamint egy három főből álló csoport hangosan veszekedett és közülük néhányukon sérülés is keletkezett. Az is kiderült, hogy a két társaság egy helyi sörözőnél kezdte a kötözködést, majd folytatták a Pályaudvarnál és a város főutcáján a járókelők szeme láttára.

Mindkét csoport tagjait a helyszínen elfogták és előállították a Siófoki Rendőrkapitányságra. Az előállított férfiak közül T. László 26 éves, N. Rudolf Tamás 32 éves, K. Zoltán 38 éves siófoki és B. Tamás László 36 éves balatonszabadi lakosokat - szabadlábon hagyásuk mellett - gyanúsítottként, a további három férfit tanúként hallgatták ki.

A nyomozást a Siófoki Rendőrkapitányság a napokban befejezte és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Siófoki Járási Ügyészség részére.

Címkék: garázda, verekedés, sérül, Balaton, Siófok, kis szines