Az éjjeli órákban egy ciklon csapadékzónája érte el Somogy megyét. Ennek hatására, a nap nagy részében erősen felhős, borult idő várható, többfelé esővel, záporral. A délutáni órákra valószínűleg megszűnik a csapadék, néhol felszakadozhat a felhőzet is. Csütörtök reggelre megyeszerte képződhet köd, és a hőmérsékletek is viszonylag mélyre süllyednek, többfelé lehet majd gyenge fagy. A nappali órák hőmérsékletei, szerdán és csütörtökön, átmenetileg visszaesnek, de az 5-8 fok körüli értékek így is jóval magasabbak lesznek az átlagosnál.

Péntektől a magasban már melegedés kezdődik, ennek hatására többfelé képződhet majd köd, amely remélhetőleg a délelőtt folyamán mindenütt feloszlik. A hőmérséklet kissé már emelkedik, ismét elérhetjük a 10 fokot. A hét végétől egy ciklon előoldali áramlásában, igen enyhe, időnként nedves levegő ér el minket. Több alkalommal is lehet majd eső, zápor, de a hőmérsékletek ennek ellenére is tovább emelkednek. A hét végétől többfelé mérhetünk majd 10-15 fok közötti hőmérsékleteket.

Továbbra is egy nyugati ciklon áramlási rendszerében helyezkedik el a Kárpát-medence. Váltakozó nedvességtartalmú, de enyhe léghullámok alakítják időjárásunkat.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Szerda: erősen felhős, borult idő várható, többfelé esővel, záporral. Később csökken a csapadékhajlam, felszakadozhat a felhőzet. A délutáni órák hőmérséklete 5-8 fok között alakul, délen lehet az enyhébb idő. A késő esti órákra 1-4 fokig hűl a levegő.

Csütörtök: eleinte felhős, párás idő várható, majd felszakadozik a felhőzet, rövid időre a nap is kisüthet. Lesznek helyek ahol az éjjel képződött köd tartósan megmarad. A reggeli órák hőmérséklete -1,+2 fok körül alakul, többfelé képződik köd. A délutáni órákra 4-7 fokig melegszik a levegő, az alacsonyabb értékek a borult, ködös tájakon lesznek.

Péntek: általában erősen felhős idő várható, de néhol, főleg a déli tájakon, elvékonyodhat, felszakadozhat a felhőzet. Néhol napközben is ködös maradhat az idő. A reggeli órák hőmérséklete 2-5 fok között valószínű, többfelé képződhet köd. A délutáni órákra 6-11 fokig melegszik a levegő. Az alacsonyabb értékek a ködös tájakon lesznek.

Távolabbi kilátások: folytatódik a változékony, enyhe időjárás. A hét végétől ismét csapadékosabbra, ám még enyhébbre fordul az idő. január 23-tól kisebb lehűlés érkezhet.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: napsüt, riaszt, felhő, idő, köd, , zápor, csapadék, kis szines