Először 2011 nyarán pár fővel, Hegedüs Roland vezetésével öltöztek be kaposvári fiatalok, és álltak kamera elé, lesz, ami lesz alapon. A szöveget sosem írták meg előre. Improvizációra épül ez egész trilógia. Az első rész bemutatását kezdetben két támogatóval és közel két ezer nézővel az interneten kezdték. Az kérdéses maradt, hogy folytatják-e a történetet, ami Jack Sparrow fiáról, Harry Sparrowról és, mint később kiderült Harry anyjáról, Csögről, a fő gonoszról szól.

Az első részt nagy érdeklődés követte, így az alkotók belevágtak a folytatásba. 2012 nyarán, már jobb technikával és 14 támogatóval és közel 50 fővel készítették a második részt. A premiernek a Szivárvány Kultúrpalota adott otthont, és telt ház előtt zajlott a vetítés. Ezek után nem maradt kérdés, hogy még egy részt készítenek, és ezzel lezárják a trilógiát. A harmadik részt 2013 őszén vették fel Kaposvár és Somogyfajsz területén, és 19 támogató segítette a munkájukat. A Kapos Tv és KaposPont végig figyelemmel kísérte az alkotók munkáját és sikerét. A nézők és követők száma az interneten közel 3000 főre nőtt.

A trilógia befejező része 2014. február 21-én lesz látható ismét a Szivárvány Kultúrpalotában, ahol a szuperhősök és Harry Sparrow felveszik a harcot Csöggel, a fő gonosszal, és végleg megküzdenek egymással. Az, hogy ki marad alul kiderül hamarosan.



Címkék: hősök, megmentés, sök, világ, 2014, kis szines