A megye legmasabb kitüntetését, a „Pro Comitatu Somogy” Kitüntető Díjat és a megyecímerrel díszített aranygyűrűt idén ketten is átvehették. A két kitüntetett nem más lett mint, Fésűs Éva meseíró, valamint Dr. Vörös Tamás főjegyző.

Fésűs Éva, Somogy Művészeti díjasa, Kaposvár meseíró díszpolgára, a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjének tulajdonosa, s akit a Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa (IBBY) életműdíjjal tüntetett ki. Aktív rádiós éveiben több száz műsora és huszonnyolc mesejátéka került adásba, amelyekből később meseregények születtek. Egyik legnépszerűbb meséjéből, A palacsintás királyból nemcsak nagy sikerű film készült, évekkel ezelőtt a kaposvári Csiky Gergely Színház is bemutatta.

Dr. Vörös Tamás, Somogy megye Magyary Zoltán- és Deák Ferenc-díjas főgyejzője. A Szegedi József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán végzett, 1975-ben szerzett jogi doktori diplomát. Az egyetemet követően először a Somogy Megyei Illetékhivatalnál, majd a megyei tanácsnál, ezt követően a Köztársasági Megbízott Kaposvári Területi Hivatalánál és a Somogy Megyei Közigazgatási Hivatalnál dolgozott vezető beosztásokban. 1999. április 15-től Somogy megye főjegyzője. Tevékenységét kiemelkedő színvonalon látja el az önkormányzati hivatal működtetése, a munkáltatói jogok és az államigazgatási jogkörök gyakorlása során. Magas színvonalú szakmai és vezetői munkájának eredményeként az általa vezetett Somogy Megyei Önkormányzati Hivatal 2007-ben Közigazgatási Minőségi Díjban részesült.

Alább pedig következzenek a Somogy Polgáraiért Díj kitüntetettjei:

Dr. Ács Zoltán, a Kaposi Mór Oktató Kórház marcali telephelyének vezetője. Az ajkai kórházból került Somogyba, és 26 éve áll a somogyi betegek szolgálatában. 2013 februárjától a megyei kórház marcali telephelyének vezetője.

Biró József, a Balatoni Hajózási Zrt. vezető tervezője. A balatoni kikötőépítő munkák elkötelezettje, aki számos kikötő tervét készítette el, köztük a siófoki, a zamárdi, a keszthelyi, a badacsonyi és szigligeti kikötőjét. Legfrissebb alkotásai közé tartozik a siófoki kikötői sétány felújítási terveinek elkészítése, illetve a mólófej vízi terveinek megalkotása.

Boda Csaba ságvári iskolaigazgató. 1989-ben érkezett a ságvári általános iskolába magyart és testnevelést tanítani, s fokozatosan kapcsolódott be a község társadalmi életébe. 2004-ben megalapította az iskola íjászszakkörét, több korosztályban számtalan országos és diákolimpiai bajnokságot és érmet nyertek diákjai.

Csúcs Tibor, az Országos Magyar-Horvát Baráti Társaság alelnöke. Tizenkét éve a Horvát Kisebbségi Önkormányzat kaposvári elnöke. Neki is tevékeny szerepe van abban, hogy  Szőlősgyörökön, Buzsákon, Somogyjádon és Somogyváron is működik horvát testvértelepülési kapcsolat.

Fábián Sándor, Siófok-kiliti kántor. Fiatal kora óta elkötelezett a zene iránt. Az elektroműszerészi végzettség mellett elvégezte a kántorképzőt. A Siófok környéki templomok orgonáinak karbantartási munkáit ma is felajánlásból, végzi, nyugdíjasként pedig a Siófok-Kiliti városrész katolikus templomának kántora.

Gál Péter zamárdi népművelő,aki erdőmérnök és hitoktató egy személyben. Arra törekszik, hogy a városban élők között közösséget teremtsen, programjaival értékeket közvetítsen, hazaszeretetre és egymás megbecsülésére neveljen. Rendezvényeivel, az általa alapított művészeti csoportokkal a kisiskolásoktól a nyugdíjas korúakig szólítja meg az embereket.

Gáspár László, a Boglári Kollégium igazgatója. Negyven éve dolgozik az oktatásban, s mindössze három munkahelyen.  Szülőfalujában, Somogyszilben is tanított, csakúgy, mint a balatonboglári iskolában. Diákjait a művészet szeretetére neveli; fotózni, zenélni tanítja, kiadványokat tervez és szerkeszt, amatőr csoportokat vezet.

Görcsi István nyugdíjas zenész. Hét éves kora óta  hegedűl. A budapesti Rajkó Zenekar zeneiskolájában folytatta tanulmányait, majd a Rajkó Zenekar tagja lett, amellyel körbejárta a világot. Művészetével nagymértékben hozzájárult, hogy nemzetközi szinten is megismerjék és elismerjék a magyar előadóművészek tehetségét.

Gresa Gyula, Varászló egykori polgármestere. 1977-től él Varászlón az egykori kerület-vezető erdész, akinek köszönhetően több erdőterületet, öreg fát nyilvánítottak védetté. 1990-2011 között öt cikluson át volt Varászló gondos gazdája. Óvodát építtetett, felújíttatta a kultúrházat, üzemi konyhát hozott létre közösségi teremmel, valamint új Polgármesteri Hivatal létesült.

Hájos László, a Magyar Cukor Zrt. Kaposvári Gyára vezérigazgató-helyettese. Ma a kaposvári cukorgyár gyárigazgatójaként dolgozik. Legnagyobb sikere a kaposvári cukorgyárban létrehozott biogáz üzem, amelyben – egyedülálló módon – cukorrépaszeletet gázzá dolgoznak át.

Dr. Halmos Béláné népi iparművész. Kézimunkaszakkör- majd szövőszakkör-vezetői tanfolyamot végzett, hogy Siófokon, Somban és Nagyberényben éveken át vezethesse kézműves szakköreit. 1998-ban „Népi iparművész” címet kapott gyönyörű kézimunkáiért.

Hunyadkürti György színművész. A Jászai-díjas színész csaknem negyven éve játszik a kaposvári Csiky Gergely Színházban. Alakja, s alakításai köré legendák fűződnek, pedig „csak” önmagát adja. Légyen szó karakter- vagy főszerepről, önálló estről, forgatásról vagy színész-közönségtalálkozóról. Így maradhatott kezdetektől fogva hiteles a világot jelentő deszkákon, s így „lubickolhatott” kedvére a közelmúltban rendezett, XIII. Pécsi Országos Színházi Találkozón is bemutatott Vaknyugat című komédiában.

A Juhos Együttes. A tehetséges fiatal muzsikusokból álló kaposvári együttes az autentikus moldvai csángó népzene megőrzésére, gazdagítására és továbbadására tette fel az életét. Kicsiknek, nagyoknak egyaránt szeretnék átadni a csángó magyarok évszázadokon át megőrzött muzsikáját és tánckultúráját.

Kokas Katalin hegedűművész. A pécsi születésű, Kaposváron nevelkedő, Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, a Kaposfest Nemzetközi Kamarafesztivál alapító művészeti vezetője ötévesen kezdett hegedülni Gyánó Bélánénál és Papp Györgynél. Mind szólistaként, mind kamaramuzsikusként gyakori vendégszereplője Európa, Afrika és Amerika koncerttermeinek, számos nemzetközi hangverseny győztese.

Kubatov Antal, a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium tanára. Iskolájában alapítványt hozott létre a matematikai tehetségek támogatására. A somogyi tanulóknak olimpiai előkészítő szakkört tart, és tanít az Erdős Pál Matematikai Tehetséggondozó Iskolában. Arany Katedra-díjas, Beke Manó-emlékdíjas és elnyerte a Graphisoft valamint az Ericsson-díjat a matematika tehetségek gondozásáért.

Monok Tibor, a Kaposvári Kosárlabda Klub ügyvezetője. A klubvezető, edző több mint ötszáz élvonalbeli mérkőzésen lépett pályára, egyetlen somogyiként két bajnokin is ötven pont felett dobott. 2004-ben másodedzője volt a bajnokságot és kupát nyert kaposvári együttesnek, később a magyar válogatott edzőjeként is dolgozott. Munkája során kiemelkedő szerepe volt a kosárlabda-utánpótlásnevelésnek. Számos iskolai bajnokságon, diákolimpián vett részt tanítványaival.

Nagy Lajos mérnök-közgazdász.  Az MKB HUNGARIA KFT ügyvezető igazgatója, a „TABI FÜRDŐÉRT ALAPÍTVÁNY” alapítója, aki 1989-ben megalapította a BALATON-TEXTIL KFT-t, amely új sátor- és ponyvagyárat épített Tabon. Geotermikus tapasztalatát felhasználva, az ország több területén végez kútfúrást.

Nemes Sándor balatonboglári vállalkozó. Akinek az élete – édesapja örökségének köszönhetően – egybefonódott a szőlészettel, a borászattal és a Balatonboglári Borkombináttal. 33 év fűzi a nagy hírű üzemhez, ahol két évtizeden át borászati igazgatóként tevékenykedett. Jelenleg leányaival borászati segédeszközöket forgalmaz, és missziónak tekinti a borászatok fejlesztését, a magyar borok rangjának növelését.

Dr. Papp Erzsébet, a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház Infektológiai osztályának osztályvezető főorvosa.  1988. decemberétől dolgozik a fertőző osztályon, amelynek 1998. július 15-től kinevezett osztályvezető főorvosa. 2012 januárjától a Higiéniai Osztály és Központi Sterilizáló megbízott vezetője is egyben. 25 éves orvosszakmai, ezen belül 15 éves osztályvezető főorvosi tevékenysége alatt az általa vezetett osztály végezte az infektológiai fekvőbeteg ellátást Somogy és a megyéhez csatolt települések számára.

Pauer Sándor, a balatonboglári 622. Gaal Gaston Cserkészcsapat csapatparancsnoka.  Az 1990 őszén életre hívott cserkészcsapat alapító vezetőjeként szervezi, irányítja a mintegy 60 cserkészből álló csapatot. A gyerekeknek, fiataloknak tartalmas elfoglaltságot, elméleti és gyakorlati ismereteket, haza- és természetszeretetet, és legfőképpen a közösség élményét nyújtják hétről hétre, nagytáborról nagytáborra.

Dr. Tarján Lászlóné Dr. Tajnafői Anna, a  Somogyiak Baráti Körének társelnöke.  Az erdőmérnöki diploma megszerzése után – édesapja nyomdokait követve – a Somogyi Erdőgazdasághoz került, ahol húsz éven át dolgozott; munkája nyomán új erdőtelepítések, parkerdők, arborétumok gazdagítják Somogyországot.

Címkék: kitüntetettek, díjazás, megyehét, 2014, somogy, kis szines