köd az erdőben


Ennek a tartósan enyhe időnek az oka, a Brit-szigetek feletti szokatlanul erős ciklontevékenység. A hatalmas kiterjedésű ciklonnak, Európa nagy része, természetesen hazánk is, az úgynevezett előoldali áramlásába tartozik. A tartós délnyugati áramlás folyamatosan pumpálja a kontinensre az afrikai eredetű levegőt. Olyan erős ez az áramlás hogy az enyhe levegő eljut Skandináviáig, sőt, egészen az Ural területéig, okozva ezzel szokatlanul enyhe időt. Tulajdonképpen ugyanaz a helyzet játszódik le mint nyáron, vagy októberben, amikor szintén rekord meleg hőmérsékleteket mérhettünk, ugyancsak a nyugati ciklonok hatására.

Ezzel szemben, Észak-Amerikára folyamatosak a sarkvidéki hideg leszakadások, kemény téli időt okozva. Ezek a hideg leszakadások az Atlanti-óceán meleg vizére érve, továbbra is éltben tartják az erős ciklonokat, sőt újabb és újabbakat szülnek. Tehát ok-okozati összefüggés van az európai enyhe, és az amerikai kemény tél között.

Amíg ezek a viharciklonok újra és újra kiújulnak, addig Európába nem érkezik meg a tél, hiába a szibériai hideg és hófelhalmozódás.

Abban az esetben, amennyiben gyengül a Brit ciklon, illetve helyette anticiklon épülne ki, egy úgynevezett  "blokking" helyzet alakulna ki, vagyis az enyhe délnyugati, nyugati áramlást blokkolná ez a képződmény. Ebben az esetben északira, északkeletire fordulna Európa felett az áramlás, aminek hatására beköszöntene nagy területeken a tél.

A legfrissebb modellszámítások egy halvány esélyt adnak már arra, hogy január 10. után esetleg  jelentős átrendeződés kezdődjön Európa légkörében. Az időtáv még nagyon messze  van, egyelőre az enyhe folytatásnak áll a zászló!



Ábránkon szépen látszik a Brit-szigetek feletti újra és újra megújuló hatalmas viharciklon. Egész Európa ennek az előoldali áramlásába tartozik (piros nyíl). A meleg levegő akadálytalanul árasztja el az egész kontinenst.



Ezen a hőmérsékleti térképen pedig jól látszik az Észak-Amerika felett összpontosuló igen kemény hidegmag (fekete kör). Ennek a hidegmagnak a hatására folyamatos a ciklontevékenység a Brit-szigetek felett (piros nyilak). A ciklontevékenység pedig beindítja Európa felett a délnyugati áramlást(piros nyíl). A képen a sárga és narancs szín jelzi a meleg levegő térhódítását. Egész Európában az enyhe levegő uralkodik, egészen az Ural lábáig ...

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: enhye, idő, felhő, tavasz, meleg, kis szines, eső