A hét végétől aztán, nagy valószínűséggel ismét visszazár felettünk a ködpárna, így aztán szombattól, jövő keddig, újra az erősen felhős, ködös idő lesz jellemző időjárásunkra, éjjel-nappal állandósuló 0 fok körüli hőmérsékletekkel. Pénteken tehát, van esély arra, hogy egy gyenge front hatására, átmenetileg felszakadjon felettünk a felhőzet, és néhány órára kisüssön a nap. Azokon a szerencsés helyeken, ahol ez megtörténik, akár +5 fok is elképzelhető  a délutáni órákban. Lesznek helyen azonban, ahol továbbra is a köd, vagy a ködfelhőzet lesz az úr. Ezeken a helyeken, ködszitálás, ónos ködszitálás is kialakulhat, és egész nap 0 fok körül alakul a hőmérséklet. A ködös és napos területek térben és időben váltakozhatnak majd, ezért nagyon nehéz előrejelezni hogy éppen hol lesz napos, vagy ködös az idő. A hét végétől már egyre kevesebb lesz a napsütés, visszaáll a hidegpárna.

Továbbra is egy anticiklon alakítja a Kárpát-medence időjárását. Egy gyenge front hatására a Dunántúl felett, átmenetileg felszakadt a hidegpárna.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:



Péntek: ködös, felhős, illetve napos tájak váltakoznak egymással. Ködszitálás, ónos szitálás bárhol kialakulhat. A délutáni órák legmagasabb hőmérséklete -1,+2 fok között alakul, de azokon a helyeken, ahol tartósan derült lesz az idő, +5 fok is lehet. A késő esti órákra 0,-1 fokig hűl a levegő.



Szombat: általában erősen felhős, párás, ködös idő várható, ködszitálással, ónos szitálással. Csak kevés helyen szakadozhat fel a felhőzet. A reggeli órák hőmérséklete 0,-3 fok között alakul, többfelé képződik köd. A délutáni órákra -1,+2 fok közé melegszik a levegő. Ahol esetleg kisüt a nap, ott +4,+5 fok is lehet.



Vasárnap: általában erősen felhős, párás, ködös idő várható, ködszitálással, ónos szitálással. Csak néhol szakadhat fel a felhőzet. A reggeli órák legalacsonyabb hőmérséklete 0,-3 fok között alakul, többfelé képződik köd.
A délutáni órákra általában -1,+2 fok közé emelkedik a hőmérséklet.



Távolabbi kilátások: jövő keddig maradhat a mostani időjárás. Szerdától egy front hatására jelentős enyhülés valószínű.

A karácsony időjárása:


Az enyhe, szeles, változékony, tavaszias jellegű karácsony esélye: 70%!
A ködös, nyirkos, szürke, hideg karácsony esélye: 30%!

Szenteste még valószínűleg marad a hidegpárnás időjárási helyzet, majd szerdán egy front hatására, kisüthet a nap, és jelentős enyhülés várható. Karácsony másnapján, továbbra sem lehet kizárni a 10 fok körüli hőmérsékleteket a megyében. Csütörtöktől eső is valószínű.

Címkék: előrejelzés, kapospont, időjárás, tél, szalinay, kis szines