Somogy megye időjárását, továbbra is hidegpárna alakítja. Markáns front, ami ezt a képződményt kisöpörné, karácsonyig nem valószínű.

A megülepedett nyirkos, hideg levegő fölé a magasban enyhébb léghullámok érkeznek, de a légmozgások hiányában, talajközelben, ebből semmit sem érzünk, sőt az ilyen helyzeteknél a levegő önmagában is hűlni képes. Folytatódik a felhős, párás, ködös idő, éjjel-nappal állandósuló 0 fok körüli hőmérsékletekkel.

Ködszitálás, ónos szitálás bárhol és bármikor kialakulhat. A ködös területek térben és időben váltakozhatnak, ezért nehéz előrejelezni, hogy éppen hol várható sűrű köd. Arra is van esély, főleg csütörtökön és pénteken, hogy átmenetileg felszakadjon felettünk a hidegpárna, és pár órára kisüssön a nap. Ahol ez megtörténik, ott akár +4,+5 fok is lehet majd.

Anticiklon uralja a Kárpát-medence időjárását. A nyugat-európai frontok messze elkerülnek minket.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:



Szerda: erősen felhős, párás, ködös idő várható, ködszitálással, ónos szitálással. Csak néhol vékonyodik el a felhőzet. A délutáni órák hőmérséklete -1,+2 fok között alakul. Késő estére 0,-2 fokig hűl a levegő.



Csütörtök: általában erősen felhős, párás, ködös idő várható, ködszitálással, ónos szitálással. Néhol a nap folyamán elvékonyodhat a felhőzet. A reggeli órák hőmérséklete 0,-3 fok között alakul, többfelé lesz köd. A délutáni órákban -1,+2 fok között alakul a hőmérséklet, de ahol felszakadozik a felhőzet, ott +4,+5 fok is elképzelhető.



Péntek: általában erősen felhős, párás, ködös idő lesz, ködszitálással, ónos szitálással. Lesznek helyek ahol átmenetileg felszakadozik a felhőzet. A reggeli órák hőmérséklete 0,-3 fok között alakul, többfelé képződik köd. A délutáni órákra -1,+2 fok közé melegszik a levegő. Ahol elvékonyodik a felhőzet, kisüt a nap, ott +4,+5 fok is lehet.



Távolabbi kilátások: karácsonyig valószínűleg folytatódik a mostanihoz hasonló idő. Karácsony másnapjától jelentős enyhülés lehet.

A karácsony időjárása:

Az enyhe, változékony, szeles karácsony esélye: 60%!
A mostanihoz hasonló, hidegpárnás karácsony esélye: 40%!
Valószínűleg karácsony első napjáig marad a mostanihoz hasonló idő.

Az ünnep második felében, egy front hatására, jelentős enyhülés valószínű.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: kapospont, szalinay, tél, előrejelzés, időjárás, kis szines