20131130_164931.jpg


Szombaton tartották a VI. Keceli pálinka ünnep elnevezésű nemzetközi verseny eredményhirdetését, amely ebben az évben a Kárpát-medence egyik legnagyobb pálinka bajnoksága is volt egyben. Érkeztek versenyzők Szerbiából, Szlovákiából, Romániából, de még Bulgária is képviseltette magát.

Ebben a nemzetközi mezőnyben sikerült - 328 versenyző mellett - 3 arany, 4 ezüst és 3 bronz minősítést begyűjteni a Gyenesei Pálinkáriumnak. Érdeklődésünkre Gyenesei István elmondta: a legjobb minősítést a fekete ribizli, az Irsai Olivér törköly és a meggy pálinkái érdemelték ki.

20131130_164643.jpg


Nem csoda a jó szereplés, hiszen ahogy azt egy korábbi riportunkban elárulták: a kaposvári pálinkafőző szentély titka - az atyamesterek elmondása szerint az, hogy náluk csak a tökéletes minőségű gyümölcs lelke kerülhet a palackba; ráadásul a párlatot ők nem főzik, mert náluk a pálinka teremtődik.

Címkék: pálinkárium, bronz, ezüst, arany, gyenesei, kis szines