A két művész fotója youtube-linket rejt, ahol ismert és kevéssé ismert nótáikból csemegézhetnek.

mick jagger


Azt, hogy a Rolling Stones 70 éves frontembere dédnagypapa lesz, Mick Jagger 42 éves lánya, Jade erősítette meg "hivatalosan" is a The Sunday Timesnak.

Jade Jagger a tekintélyes konzervatív vasárnapi brit lap életmódmagazinjának, a Style-nak adott interjúban felfedte, hogy leánya - Sir Mick unokája -, a 21 éves Assisi jövőre hozza világra első gyermekét.

Jade szerint apját jó eséllyel nemigen rázza meg, hogy dédnagypapa lesz. "Az igazán nagy durranás az volt, amikor Mick nagypapa lett, így az, hogy most dédnagypapává teszik, már nem is olyan nagy ügy" - fogalmazott Jagger nagymamai örömök elé néző leánya.

Jaggernek két exfeleségétől és két volt szeretőjétől összesen hét gyermeke van, közülük kettő eddig négy unokával ajándékozta meg, dédunokája azonban még nem volt.

Sir Mick ugyanakkor közismert arról, hogy komoly erőfeszítéseket tesz a "klán" tagjai közötti jó viszony fenntartására. A 70. születésnapjára összerántott nyári londoni bulin például első felesége, a 68 éves Bianca a bulvárfotók tanúsága szerint barátságosan beszélgetett Jagger jelenlegi élettársával, a 46 esztendős L'Wren Scottal, az újévet pedig - ahogy Jade a The Sunday Timesnak elmondta - "majdnem az egész társaság" együtt köszönti majd Mustique egzotikus szigetén.

Jaggert közelgő rock-dédnagypapasága sem készteti arra, hogy nyugdíjba vonuljon: a banda máris az Ausztráliában kezdődő jövő évi újabb turnéra készül.

karel gott


A Cseh Csalogány (Cesky slavík) elnevezésű országos szavazáson az idén is Gott kapta a legnagyobb támogatást. Az énekes tartós népszerűségét jól mutatja, hogy az 1962-óta megrendezésre kerülő ankét (amely eredetileg Arany Csalogány néven futott) eddigi 48 évfolyamában Karel Gott 38 alkalommal végzett az első helyen.

Az eredményhirdetésen, amelyre szombaton este került sor Prágában, az énekes külföldi turnéja miatt nem tudott részt venni.

"Nagyon büszke vagyok a csalogányos gyűjteményemre. Köszönöm a bizalmat. Ígérem, jövőre mindent megteszek annak érdekében, hogy az eredményhirdetésen részt vehessek" - üzente Gott a németországi Stuttgartból, ahol régóta betervezett, s ezért már el nem halasztható fellépése volt.

Gott a legjobb férfi énekes-kategóriában aratott győzelme mellett lett a legtöbb szavazattal az abszolút győztes is. A női énekesek kategóriájában Lucie Bílá lett az első, aki eddig 16 alkalommal hódította el ezt a címet.

A legjobb együttesnek a prágai Krystof zenekart választották a szavazók.

forrás: MTI; fotó: showbiz411.com és aktuality.sk

Címkék: csalogány, népszerű, dédnagypapa, Karel Gott, Mick Jagger, kis szines