frank


Az 183 centiméteres, Frank nevű robot tömege 77 kilogramm, és a Smithsonian Intézet tévécsatornáján egy dokumentumfilmet is sugároztak az építéséről.



A robotot eredetileg a brit Channel 4 tévécsatorna műsorának keretében építették meg tavaly három hónap alatt. Franket úgy alkották meg, hogy a jelenleg elérhető összes orvosi célra használható mesterséges szerv megtalálható legyen benne. Ezek többsége ugyan még csak prototípus, de a jelenlegi csúcstechnológiát képezi. Frank egy gépszív által fenntartott mesterséges keringési rendszerrel bír: ebben olyan művér kering, amely a valódihoz hasonlóan oxigént tud szállítani. Ezenkívül gépi tüdeje és veséje is van, az utóbbi további fejlesztések révén akár a megerőltető dialízist is kiválthatják majd a jövőben.

A robot a műkarjaival fogni is képes, robotlábaival pedig lassan lépkedni is tud emberi távirányítással, látni pedig az arcán viselt Argus II szemüvegbe épített kamerával képes. De ez még nem minden, kommunikálni is lehet vele, az okostelefonokéhoz hasonló beszédfelismerő programon keresztül. Személyiségét egy tizenhárom éves ukrán tinédzserről mintázták, ennek megfelelően a robot nem minden helyzetben viselkedik udvariasan, bár viccelni is képes: időnként utal arra, hogy szeretne egy robotbarátnőt, bár maga is elismeri, hogy a szerelemhez bizonyos szervei még hiányoznak.

Frank most Washingtonban várja a látogatókat, a Smithsonian Intézet Nemzeti Légi- és Űrmúzeumában, ahonnan folytatja majd világkörüli útját.

Címkék: testrészek, , washington, robot, frank, kis szines