Nemsokára a mozikban oszt igazságot a rászorulóknak a filmtörténelem (halmazállapotában legalábbis...) legkeményebb rendőre, Robotzsaru. A két, már-már klasszikusnak mondható rész után a film megért pár felejthető folytatást is, a készítők azonban - a mostani Hollywood-i divatot követve - újraértelmezték a történetet, ami kapott új főszereplőt, sztorit, ellenséget, sok speciális effektet és egy brutális költségvetést. Az újraértelmezés az utóbbi évtizedben a legnagyobb móka lett a nyugati filmbirodalomban, a Batman trilógia után volt már új Supermanünk (Man of Steel), Total Recall újragondolásunk, A Dolog folytatásunk és még sorolhatnánk, mert tényleg rengeteg van belőlük. Úgy tűnik, ahogy a zenében, a divatban, a filmekben sem dívik újat alkotni, inkább csak újra alktoni, vagy élhetünk az ezerszer lerágott frázissal is: a történelem igenis ismétli önmagát.

Az új Robotzsaru bemutató megtekinthető itt:

Robotzsarunkat követően várhatjuk az új Terminatort is, amiben már (reméljük) nem Schwarzenegger virít majd, mint (alig)élő szövet a fém vázon, de érkezik az újragondolt Mad Max is, amiben Mel Gibson helyett a mostanában igencsak felkapott Tom Hardy (A sötét lovag - felemelkedés, Bronson, Warrior) ül majd a posztapokaliptikus világ posztmodern autójának volánja mögé.

hardymaxfuryroad_large.jpg

Címkék: kritika, zsaru, mozi, film, kis szines