Republic


"Egyfajta lezárását jelenti ez a koncert a Republic eddigi történetének, ugyanakkor Cipő betegsége már végigkísérte a zenekar utolsó közösen töltött évét" - mondta Boros Csaba basszusgitáros, a Republic vezetője az MTI-nek.

Kitért arra, hogy a mintegy háromórás emlékkoncerttel, akárhogy is sikerül, Cipő valószínűleg nem lenne elégedett, mert nem kedvelte a fesztiválokon való részvételt. Hozzátette: a zenekar tagjainak, illetve a Cipőt tisztelő magyar popszakma számára természetes, hogy méltóképpen próbáljanak adózni az énekes emlékének.

"Sok fellépő maga jelentkezett, hogy szeretne előadni egy dalt az emlékkoncerten, és többen eleve jelezték, melyik számot akarják eljátszani. A fellépők nagy része jól ismerte Cipőt, néhányan dolgoztak is vele vagy a Republickal, mindenki szabad kezet kapott, melyik dalunkat választja ki" - mondta Boros Csaba.



A koncerten a Republic nagyon sokat lesz színpadon, egyrészt egyedül, másrészt a magyar könnyűzene ismert szereplőivel közösen, a Compact Discóval, Charlie-val, Keresztes Ildikóval, Fenyő Miklóssal, az Omegával, Bródy Jánossal, Müller Péter Sziámival, Nagy Feróval, Tolcsvay Lászlóval, ByeAlex-szel, Mahó Andreával, Balázsovits Edittel. Együtt adják elő a népszerű Republic-slágereket, valamint a kevésbé ismert dalokat. Önálló produkcióval lép fel Halász Judit, Koncz Zsuzsa, a Pál Utcai Fiúk, a United, a Bikini, a Hooligans, a Magna Cum Laude, az Első Emelet, Gerendás Péter és Jávori Fegya vagy a Nemadomfel.

Az elhangzó Republic-számok, Cipő-szerzemények között lesz a Ha itt lennél velem, A madárjós vakáción, a Neked könnyű lehet, a Kék és narancssárga vagy a Repül a bálna is.

Az Omega együttes "kakukktojásként" nem Republic-számmal, hanem egyik saját ismert slágere, a Léna előadásával tiszteleg Cipő emléke előtt a mínusz egyedik napi koncerten. A Republic-tagok mellett az Omegát hárman fogják képviselni: Benkő László billentyűs, Molnár György gitáros és Debreczeni Ferenc dobos, és Keresztes Ildikó énekel velük

Bódi László Cipő, a Republic alapítója idén márciusban 47 éves korában hunyt el szívbetegségben. Az öttagú Republic 1991-ben alakult, azóta 37 lemezt adott ki és számos szakmai elismerést kapott. Cipő zenét írt mások mellett Koncz Zsuzsának és Halász Juditnak is; idén posztumusz Artisjus-díjat és Fonogram-díjat kapott.

Címkék: republic, margitsziget, cipő, sziget, 2013, kis szines