A 30 milliomodik dízelmotoros kocsi a gyártó tulajdonában marad, a wolfsburgi üzemben állítják ki. Elkészültének alkalmából a hét végén megnyitották az Alsó-Szászország tartományi városban működő üzemet, amelyet a világ legnagyobb autógyáraként tartanak számon. A Golf "a Volkswagen szíve, az autóra és sikertörténetére mindannyian büszkék lehetünk" - mondta Martin Winterkorn, a Volkswagen csoport vezérigazgatója ünnepi beszédében.

A Volkswgaen Golf 1974-ben debütált, és azóta csak egyszer nem volt az év legkelendőbb autója Németországban. 1980-ban a Daimlernek sikerült elhódítania tőle az első helyet a Mercedes W123-as modellel, az E-osztály előfutárával. A Golf messze megelőzi Volkswagen korábbi "házi" csúcstartóját, a Bogár modellt, amelyből 1938-tól 2003-ig 21,5 millió darab készült.

volkswagen golf

A Golf új, hetedik generációs modelljét tavaly szeptemberben mutatták be. A kocsi hosszabb és szélesebb az elődjeinél, de könnyebb és kevesebbet fogyaszt. A modellt Wolfsburg mellett a kelet-németországi Zwickauban és a kínai Csangcsunban működő Volkswagen-üzemeben gyártják. Az új Golf értékesítése novemberben kezdődött, a rendelésállomány januárban meghaladta a százezer darabot.

A hatodik és a hetedik generációt együttvéve 2012-ben világszerte több mint 800 ezer darab új Golfot adtak el. A modell így nagyban hozzájárult ahhoz, hogy 2012 volt a Volkswagen csoport eddigi legjobb éve. A legnagyobb európai autógyártó vállalat a fennállása óta első alkalommal értékesített 12 hónap alatt több mint kilencmillió járművet: tavaly 9,07 millió autót adott el, ami 11,2 százalékos növekedés 2011-hez képest.    

A konszernhez tartozik a névadó Volkswagen mellett az Audi, a Seat, a Skoda, a Bentley, a Bugatti, a Lamborghini és a Porsche, valamint a Scania. A cég az Audi révén a magyarországi autóiparban is jelen van, a győri Audi-üzem 1994 óta működik.

forrás: MTI

Címkék: golf, volkswagen, kelendő, európa, millió, ünnep, kis szines