Ez a mi napunk. Idén ezt a nevet kapta a Kinizsi Lakótelepei Tagiskola, diáknapi rendezvénye. Idén rendhagyó módon nem versenyek és versengések hanem bemutatókra került sor, ahol reggel nyolctól egészen délutánig mindenki megtalálta a kedvére való műsort. Reggel rögtön a diákönkormányzat beszámolójával kezdődtek a rendezvények, ahol a nyolcadikos Horváth Alexandra rögtön be is zsebelte a diákigazgató választás győztesének járó mézeskalács kulcsot. Ezután kezdődhetett is az igazi programözön.

A Roxinház bemutatóját még kicsit álmosan figyelték a gyerekek, de ezután egyre jobban belelendültek a tapsolásba. És volt is ok a tapsra. Az iskolai néptánc csoport bemutatóját és az Ametiszt tánc csoport előadását is nagy érdeklődéssel figyelték kicsik és nagyok egyaránt, de a látványosságok nem merültek ki ennyiben. Ezután következett még a Nita Dance Club bemutatója valamint a különböző küzdősportok, mint például az Aikidó és Judó bemutatók, amik igazán a fiúk tetszését nyerték el.

- Minden évben megrendezzük a diáknapot, de most úgy döntöttünk hogy kicsit újítunk a programokon és megpróbálunk olyan egyesületeket elhívni melyeknél volt, vagy  jelenlegi tanítványaink szerepelnek. Gyakorlatilag mindenki itt volt ma aki tehette tanítási nap lévén, de aki itt volt az nem bánta és nagyon jól érezte magát – tette hozzá Medgyesi Irén, igazgató, Kinizsi Lakótelepi Tagiskola.

Címkék: napunk, kinizsi, diáknap, lakótelep, kis szines