2018.12.10 - Hétfő
Judit

Plusz egy kifli a rászorulóknak 2013. Május 08. - Szerda 16:17 | Címkék: adakozó, pek, ojtó, kifli, Lajos, kis szines

Ingyen kaphatnak kávét, kiflit, vagy akár színházjegyet a rászoruló családok. Egy országos kezdeményezéshez egyre több somogyi cég és intézmény kapcsolódik.

Az ötlet lényege, hogy azok is hozzájuthassanak egy-egy kávéhoz, péksüteményhez, vagy színházi előadáshoz, akiknek erre egyébként nem lenne pénzük. Persze ingyen semmi sincs. Az ajándékokat azok a vásárlók állják, akik szeretnének jótékonykodni.

Plusz egy kávé, fagyi, üdítő- ezt kínálják ebben a fonyódi kávéházban a rászorulóknak ingyen. Az interneten olvastak a kezdeményezésről, és rögtön csatlakoztak, hiszen amúgy is meg szoktak hívni egy-egy vendéget, akin segíteni szeretnének.   

- Várjuk a kedves rászorulókat, főleg kisgyermekes anyákra gondoltunk a fagyi miatt, mondjuk jön egy család 3 kisgyermekkel, és meg tudjuk hívni őket egy-egy fagylaltra. Nápolyból induló akcióról van szó. Egy ottani kávézóban találták ki a vezetők - mondta az üzletvezető, Németh Helga.

A kaposvári színházban is felkarolták az ötletet. A családok és a generációk színházaként már korábban is volt egy hasonló kezdeményezésük: a Cimbora bérlet, amit szegény gyerekeknek válthattak ki a jótékonykodók.  

- Mi ezt csináltuk. Éppen száz darabot el is tudtunk adni: olyan gyerekek jöttek színházba, akik egyébként nem tehették meg - mondta a Csiky Gergely Színház szervezési titkára, Hornung Gábor.

Ebben a kaposvári pékségben sokszor hallják, amint a gyerekes szülők arról panaszkodnak, hogy csak kenyérre jut, péksüteményre már nem. Ezért szeretnének segíteni.

- Rászoruló lehet hajléktalan, nagycsaládos, kisnyugdíjas, vagy bárki, aki úgy érzi, neki szüksége van erre. Bizalmi elven működik ez: mi elhisszük, hogy neki szüksége van erre, és felajánljuk ezt a lehetőséget - mondta a Slendy kft. ügyvezetője, Ojtó Lajos.

Az adakozó vevők kifizetik annak a pékárunak az árát, amivel meg akarják ajándékozni az ismeretlen rászorulókat. Erről egy blokkot állítanak ki, amit egy dobozba tesznek. A blokk alapján kapják meg majd az árut a  szegények. A pékségben egyetlen nap alatt már 8 blokkot gyűjtöttek.

Vissza az előző oldalra

Weboldalunk a használat elősegítése és a jobb felhasználói élmény érdekében sütiket, "cookie"-kat használ.
A böngészés folytatásával jóváhagyja a sütik használatát. Bővebb információ

Bezárás