2021.02.27 - Szombat
Ákos, Bátor
5ºC / 12ºC
Tiszta égbolt

Barangolás Délnyugat-Magyarország tájain 2013. Május 07. - Kedd 14:21 | Címkék: barangolás, Turizmus, DRáva, Nemzeti, park, kis szines

Idén is megjelent a Rinya-Dráva Szövetség által készített rendezvénynaptár, amely a barcsi és a nagyatádi járás területén található településeken megrendezett és az év hátralévő részében várható eseményeket foglalja össze.

A fotókkal illusztrált turisztikai programfüzet elsősorban a térség kulturális eseményeire fókuszál, de megjelennek benne a természeti és gasztronómiai értékeket képviselő örökségek, történelmi múlttal bíró települések is. A kiadvány az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programnak köszönhetően valósult meg.

A 2010 óta rendszeresen megjelenő rendezvénynaptár a kulturális programok mellett a térség turisztikai fellendítésére is nagy hangsúlyt fektet. A Rinya patak és a Dráva mentén található, legnagyobb lélekszámú települések – mint például Darány, Barcs, Somogyszob-Kaszó, Babócsa, Homokszentgyörgy – látnivalóit gyűjti egy helyre és a turisztikai vonzerő népszerűsítésével kívánja növelni a térség látogatottságát.

Az egyes események és települések hónapokra lebontva kerülnek bemutatásra, a kifejezetten a turisták számára készült szállásjegyzék segítségével pedig külön ismertetik a legnépszerűbb vendégházakat, tanyákat és üdülőket. A kiadványt összeállítók gondoskodtak arról, hogy a rendezvények között minden érdeklődő megtalálja a számára megfelelőt. A széleskörű programkínálat során lehetőség nyílik halászatra, vadászatra, a vállalkozó szelleműek pedig kenutúrán is részt vehetnek.

Minden évben megrendezik a búcsút, a farsangi és szüreti bált, valamint a falu- és városnapokat, melyek a családok számára is teljes körű kikapcsolódást nyújtanak. A szabadtéri programokban bővelkedő nyári hónapokra igazi hagyományőrző, látványosságokat felvonultató rendezvényekkel készülnek a helyiek. Május elején a babócsai búcsúban virágkiállítás, kézműves bemutató, és gasztronómiai különlegességek várják a látogatókat. A júniusban megrendezésre kerülő barcsi szezonnyitó vízitúra egyaránt izgalmas programnak ígérkezik, a kutasi múzeumok éjszakája pedig a kultúra iránt érdeklődők számára nyújt kellemes időtöltést. Augusztusban érdemes ellátogatni a Lábod környéki gazdag vadállományáról és növényvilágáról híres tanösvényre, amely tökéletes szabadtéri programot jelent a túrázók számára. Az őszi hónapokban kezdetét veszik a különböző szüreti bálok és felvonulások. A Somogy megyében található taranyi Káposztás Ételek Főzőversenyén kulináris élvezeteknek hódolhatnak a községbe látogatók.

A térségben élők a hagyományok ápolására is nagy figyelmet fordítanak, melyet a települések sváb, horvát és roma kisebbségeinek sokszínűsége is bizonyít. A lakócsai lakosok számára a népszokások különösen fontosak, a nemzetiségi nevelés már gyerekkorban elkezdődik, emellett a széles körű szociális tevékenységek között helyet kap a fiatalok tehetséggondozása is.

„A rendezvénynaptár a 2014-es évre is tartogat meglepetéseket, ilyen lesz például a somogyszobi hagyományőrző nap, illetve a júniusban megrendezésre kerülő Kulináris Kabaré, ahol a helyi termékek bemutatására és népszerűsítésére helyezik a hangsúlyt. Az ökoturisztikai látványosságokat és kulturális eseményeket felvonultató programok célja a gasztronómiai értékek, illetve hagyományok megőrzésére és a térség turisztikai attrakcióinak fejlesztésére irányul” – mondta Szijártó Attila, a Rinya-Dráva Szövetség munkaszervezet-vezetője.

Vissza az előző oldalra

Weboldalunk a használat elősegítése és a jobb felhasználói élmény érdekében sütiket, "cookie"-kat használ.
A böngészés folytatásával jóváhagyja a sütik használatát. Bővebb információ

Bezárás