Az ünnepségen részt vettek a Somogy megyei hivatásos katasztrófavédelmi szervek, az önkormányzati tűzoltóságok és az önkéntes tűzoltó egyesületek vezetői, valamint megtisztelte részvételével a rendezvényt Gelencsér Attila a Somogy Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke.

A rendezvény kezdéseként koszorúkat helyezett el Gelencsér Attila a Somogy Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke; Dr. Horváth Jenő tű. ezredes a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója és Oliás Gábor tű. őrnagy a Kaposvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség osztályvezetője; Heizler György nyá. tű. ezredes a Somogy Megyei Tűzoltószövetség elnöke és Komári József a Szőkedencsi Polgárőr és Tűzoltó Egyesület elnöke; valamint Farkas József a Somogy Kéményseprő-Mester Kft. ügyvezető igazgatója.

Ezt követően Bálint Gábor plébános, Szentbalázs Község Tűzoltó Egyesületének elnöke megáldotta a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság új gépjárműveit.

Rezsonya Tamás tű. őrnagy a Barcsi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság parancsnoka mondott beszédet a tűzoltó szakma múltjáról, hagyományairól és a ma tűzoltóinak feladatairól.
Gelencsér Attila pedig ünnepi köszöntőjében átadta a somogyi emberek köszönetét és elismerő szavakkal méltatta a tűzoltók áldozatos munkáját.


Az ünnepi beszédek után elismerések átadására került sor:

Gelencsér Attila, a Somogy Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke a rendkívüli téli időjárás kezelése és a tavaszi árvíz elleni védekezés során végzett önzetlen munkájáért elismerő oklevelet adományozott


-        Törökkoppány-Kára-Szorosad Községek Közös Tűzoltó Egyesülete részére;
-        a Balatonszentgyörgyi Tűzvédelmi Egyesület részére;
-        Kéthely Tűzoltó Egyesülete részére;
-        a Somogyvári Polgárőr és Tűzoltó Egyesület részére;
-        Balatonkeresztúr és Balatonmáriafürdő Községek Tűzoltó Egyesülete részére;
-        a Fonyódi Önkéntes Tűzoltó egyesület részére;
-        a Szőkedencsi Polgárőr és Tűzoltó Egyesület részére;
-        a Berzencei Önkéntes Tűzoltó Egyesület részére;
-        a Lábodi Önkéntes Tűzoltó Egyesület részére;
-        a Segesdi Tűzoltó és Polgárőr Egyesület részére;
-        a Görgetegi Önkéntes Tűzoltó Egyesület részére;
-        a Kaposvári Önkéntes Tűzoltó és Életmentő Egyesület részére;
-        Nagybajom Tűzoltó Egyesülete részére;
-        az Igali Önkéntes Tűzoltó és Polgárőr Egyesület részére;
-        Szentbalázs Község Tűzoltó Egyesülete részére;

Dr. Horváth Jenő tű. ezredes a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója Tűzoltó Nap alkalmából kiemelkedő szolgálatellátásáért soron kívül előléptette tűzoltó törzszászlóssá:

-        Nagy Gábor tű. zászlóst Nagytádi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság szolgálatparancsnokát

tűzoltó zászlóssá:


-        Pallai Gábor tű. főtörzsőrmestert Nagytádi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság különleges szerkezelőjét
-        Rácz Gábor tű. főtörzsőrmestert Nagytádi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság különleges szerkezelőjét
-        Fábián György tű. törzsőrmestert Nagytádi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság különleges szerkezelőjét


tűzoltó főtörzsőrmesterré:

-        Borondics Attila tű. törzsőrmestert a Barcsi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság gépjárművezetőjét
-        Káló Norbert tű. törzsőrmestert a Barcsi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság gépjárművezetőjét


A tűzvédelem érdekében kifejtett kiemelkedő tevékenységéért Gróf Széchenyi Ödön Emlékplakettet adományozott a Magyar Tűzoltó Szövetség Pavlovics Lászlónak, a Berzencei Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökhelyettesének.

A Somogy Megyei Tűzoltószövetség, a munkakörében végzett kiemelkedő tevékenységéért az Év Somogyi Tűzoltója díjban részesítette Mészáros Ferenc tű. főtörzsőrmestert, a Siófoki Hivatásos Tűzoltóparancsnokság gépjárművezetőjét.

A Somogy Megyei Tűzoltószövetség, a szövetség munkájában végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréséül ajándéktárgyat adományozott Németh Józsefnek, a Somogyi Tűzoltó Hagyományőrző Egyesület elnökének.

Az önkéntes tűzoltó munkában hosszú ideig tartó tevékenységéért koszorús szolgálati érem elismerésben részesült:

-        Göncz Ferenc, Nagybajom Tűzoltó Egyesületének tiszteletbeli parancsnoka 60 éves szolgálat után,
-        Kovács Józsefné, a Böhönyei Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagja 20 éves szolgálat után,
-        Tóth Mihályné, a Böhönyei Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagja 20 éves szolgálat után,
-        Pavlovics László, a Berzencei Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökhelyettes 20 éves szolgálat után.

A tűzoltószövetség elismeréseit Heizler György nyá. tű. ezredes a Somogy Megyei Tűzoltószövetség elnöke adta át.
A Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója az ünnepség után baráti beszélgetésre invitálta a meghívott vendégeket és az elismerésben részesülteket.

Címkék: Gelencsér, somogy, nap, tűzoltó, kaposvár, kis szines