Nézze meg a videót!

A legnagyobb változások a kórház környékét érintik. Itt parkolni is nehezebb lesz. Ezért a Biczó közben és a Pázmány Péter utcában alakítanak ki parkolókat.

Folytatják a távhőrendszer bővítését. A munkák alatt szűkíteni, valahol le is kell zárni az utakat, mivel az új technológiával épülő távhővezeték miatt egybefüggően nyitva kell tartani az árkot. Tovább haladnak a Somssich utcán és a Németh István fasoron. A Kossuth Lajos utca egy szakaszára csak az ott élők hajthatnak be. A Somssich utca a Tallián utca kereszteződésig csak egy irányban járható. Az Ezredév pedig zsákutca lesz. A kórház környékén a parkolási rend is jelentősen megváltozik.

- A Biczó Ferenc is egyirányú lesz. Mellette parkolósávot alakítunk ki, valamint a Pázmány Péteren és ahol már elkészült a mi nyomvonalunk vissza fogjuk tölteni és marad ugyanúgy egyirányú plusz mellé ki tudunk alakítani még parkolósávot - mondta a Tectum Konzorcium Kft. művezetője, Kiss Ádám.

A mentő- és tűzoltóautóknak, valamint a kukásautóknak szabad bejárást biztosítanak a kivitelezők. A beruházás több mint 1 milliárd forint, de jelentős megtakarítást jelenthet.  

- Ezen a területen nem volt távfűtés, így lehetőséget biztosítunk a fogyasztóknak hogy rácsatlakoztassanak  a távfűtésre. Tehát egy alternatíva a gázfűtéssel szemben. És mi ezzel a hálózattal bővítjük a távhőt és lehetőséget biztosítunk hogy a megújuló energiákat ezekhez a fogyasztókhoz el tudjuk vinni - tájékoztatott a Kaposvári Vagyonkezelő Zrt. műszaki vezetője, Zalatiné Uitz Zsuzsanna.

A beruházással együtt a távhőkapacitást is harmadával növelik. 5 új intézményt kapcsolnak be a környéken. A kórházon kívül oktatási intézményeket.  

Az új forgalmi rend változása várhatóan 2 hónapig tart. A munkálatok azonban ősszel végleg lezárulnak.

Tekintse meg a változásokat szemléltető térképet:

forgalmi rend változás

Változások 7 pontban

1. A Bethlen tér felől haladva a Kossuth Lajos utcától egészen a Tallián Gyula utcáig egyirányúvá válik a Somssich Pál utca és a Németh István fasor.

2. A Somssich Pál utcából a Kossuth Lajos utcába csak azok hajthatnak be, akik ott laknak vagy dolgoznak.

3. Az építés ideje alatt az Ezredév utca zsákutca lesz, csak a Bajcsy-Zsilinszky utca felől közelíthető majd meg.

4. A Németh István fasorban a Tallián Gyula utca és a Virág utca között továbbra is mindkét irányban lehet autóval közlekedni.

5. A Bajcsy-Zsilinszky utca felé ideiglenesen egyirányúsított Biczó Ferenc utcában fizetős parkolási lehetőség lesz. Fontos, hogy a Bajcsy-Zsilinszky utcából tilos behajtani a Biczó Ferenc utcába.

6. A Pázmány Péter utca a Damjanich utca és a Németh István fasor közötti szakaszon egyirányú marad a fasor felé. Ezen a szakaszon ingyenesen parkolhatnak az autósok. Fontos, hogy a Németh István fasorból tilos behajtani a Pázmány Péter utcába.

7. A Szent Imre utcából, valamint a Kovács-Sebestyén Gyula utcából a Németh István fasorba értelemszerűen csak balra hajthatnak be.

Címkék: forgalmi, rend, belváros, változás, kaposvár, kis szines